Nyakbamacska

Van valami a levegőben az elmúlt pár napban, amitől a macskák különösen barátságosak lettek. Tegnap Solymáron találkoztam egy érdeklődő cirmoskával. Rövid szemezés után odajött hozzám a garázstetőn, kidugta a kerítésen a fejecskéjét és simogatást kért. Amikor megkapta, vadul dorombolni kezdett, dagasztott és törleszkedett, mancsaival pedig sűrűn elkapta a kezemet. Mivel láthatóan a házhoz tartozott, kitörési kísérleteit igyekeztem visszaverni, ám egy ponton nem voltam elég szemfüles: amikor leejtettem vizesflakonom kupakját, kiugrott és szaglászni kezdte. Visszaraktam a garázstetőre, de ő átmászott a vállamra. Először az egyikre, aztán körbemászott a nyakam körül, végül a bal vállamon telepedett le, fejjel a hátam felé. Szerencsére ekkor kinyílt a ház ajtaja és kilépett rajta a macska gazdája.
- Visszaadom a macskát – ragadtam meg az alkalmat gyorsan, és áttettem válldíszemet a garázstetőre. A férfi Bonifácként üdvözölte a kisállatot, aki szerencsére rögtön érdeklődve felé indult.

Ma ellenben Pilisszentkereszten sikerült macskáznom. A fekete macska egy vékony vaskorláton ült, és mikor meglátott, kötéltáncos-mutatvánnyal felém sétált. Hamarosan ő is vad dorombolásba fogott, viszont Bonifáccal ellentétben a karmait is használta, aminek kevésbé örültem. Ezek alkalmazásával mászott fel a vállamra is, majd körbetekeredett a nyakam köré. Tettem vele pár lépést, de nem zavarta.
- Mintegy sálként funkcionál – jegyezte meg András, aki közben a műholdjelet kereste. Nekem elég kényelmetlen volt kissé előrehajtott fejjel állni, továbbá érzékeltem, hogy ha nem lépek valamit, sose indulunk el túrázni.
- Segítenél leszedni? – kértem. András leemelte a nyakamból a cicát, aki meglepő módon nem tanúsított ellenállást, és letette a földre.