Esőnapok

Az időjárás-jelentés esőt jósolt, ezért mindenki aggódva figyelte a jeleket. Az első ilyet a Tubesen észleltük.
 Vagy esik az eső, vagy leköptek – jelentette be valaki.
 Szerintem esik az eső, mert én is éreztem valamit – felelte Gazsi.
 Engem is leköptek – csatlakozott Mózes. Csabi azonban rögtön eloszlatta a tévedését:
 Ja, az én voltam.

Másnap aztán tényleg megjött a csapadék, méghozzá jégeső formájában. Szerencsére épp a Vízfő-forrásnál voltunk, amelyre egy kreatív tervező bizarr, leginkább két egymáson álló gombára emlékeztető építményt tervezett. Ez alá be tudtunk húzódni a jégverés elől, bár Gazsi elég ironikusnak találta, hogy a víz elől olyan helyre menekültünk, ahol több hektoliter víz van a fejünk fölött. Meg hát a földön ücsörögni se volt kellemes, az előkerülő túracsokik ellenére sem. Két vállalkozó szellemű (és jó esőruházattal rendelkező) túratársnak eszébe is jutott, hogy nem messze elmentünk egy műanyag asztal mellett, amelyhez két szék volt támasztva, rajta pedig bukósisakok hevertek. Kiszaladtak az esőbe és elhozták az egyik széket, egyikük egy bukósisakot is a fejébe nyomott, és máris kész volt a jégeső idejére alkalmas pihenőhely:


Mikor már csak víz esett föntről és az is kevéssé, visszaindultunk a faluba. Én leginkább a beázott cipőmmel foglalkoztam, így kissé meglepetésként ért Bence megállapítása:
- Olyan, mint a murva.
Talán mert az is, vágtam rá gondolatban, az alattunk kanyargó útra nézve. Aztán odébb pillantva elállt a szavam. Ott, ahova a háztetőről legurultak a jégdarabok, az egész talajt összefüggő jégszőnyeg borította.
- Te jó ég, ez teljesen befedi a talajt!
- Hát mondtam, hogy olyan, mint a murva.

Szombatra jósolták a legtöbb esőt. Direkt korábban indultunk el, hogy megelőzzük a felhőszakadást, és a Zsongor-kövön ülve aggodalmasan figyeltük a kelet felé tornyosuló felhőket.
- Már kezd is esni, érzem a cseppeket – panaszkodott Gazsi, azután megfordult. Hosszú Gábor ott állt a szikla tetején és a kulacsából spriccelte a vizet az alatta állókra.