Vasúti akrobatika és helyi idő különös hatása az állatokra

A volt VILATI (ma Feketevölgyi Panzió vagy mi) büféjét rendesen kifosztottuk. Jules például ivott egy korsó sört, két fél Unicumot, egy kávét és a cappuccinómról lelopott tejhabot. Ezek után cigarettával a szájában követte a csapatot. Nem számolt azzal, hogy a Fekete-patak völgye kisebbfajta akadálypálya: a turistaút egyik partról a másikra kanyarog, az egykori vasúti hidak azonban már nem alkalmasak átkelésre:

http://hetkaland.hu/sites/default/files/Fekete-volgy_2-500x373.jpg

Az első átkelésnél csak úgy sikerült átjutnom a patakon, hogy félúton elkaptam Misi kinyújtott kezét. Jules-nek a csoport végén azonban már nem adatott meg ez a lehetőség. Először nagy bátran megindult, de elvesztette az egyensúlyát bal lábbal bele csúszott a vízbe: úgy iszkolt vissza a partra, mint egy mancsát megégetett macska.
- Giselle, add oda neki az egyik botodat! –kiáltottam segítőleg a túlpartra. – A botra támaszkodva könnyebb egyensúlyban maradni.
Jules át is vette mindkét botot (mint kiderült, az övék voltak, csak pár percre bízta őket Giselle-re) és szerencsésen átjutott. Ezután már csak Giselle miatt aggódtam, aki ugyanannyit ivott, a cappuccinóhabot leszámítva. Jules azonban megnyugtatott, hogy aki képes tűsarkú cipőben közlekedni, annak egy patak nem lehet akadály. Igaza lett: Giselle fáradtsága és a benne levő alkoholmennyiség ellenére egyszer sem csúszott bele a vízbe.
Jules nagyon nem örült, hogy átázott a bal cipője, ezért azzal biztattam, hogy ha le kell vágni a lábát, beperelheti Gazsit kártérítésért. Gazsi meghallhatta ezt, mert gyorsan bebiztosította magát. A következő átkelőhelynél, ahol Jules az elsők közt lépett a kövekre, túravezetőnk megszólalt:
- Jules ráutaló magatartással mutatta, hogy szerinte ez az átkelőhely biztonságos, ezért aki beleesik a vízbe, az őt perelheti kártérítésért.
Ennél az átkelésnél azonban mindenki száraz lábbal átjutott; Gábor csak egy későbbi ponton süllyedt bele bokáig. Még így is jobban járt viszont, mint az egykor erre járó kisvasutak, amelyeknek a sínek tanúsága szerint olykor angolspárgát kellett végrehajtania:
http://1.bp.blogspot.com/-BZDLrBhUoVo/UF7e5qPEMtI/AAAAAAAAK6I/9xlDo2ABt7E/s1600/IMG_9223.jpg

Az állandó patakátkelés lassítja a haladást, így 3 órakor az Újpest-forrásnál komolyan aggódni kezdtünk, hogy az erdőben fog ránk sötétedni.
- Ma pont 4 órakor megy le a nap – jelentette be Gazsi, aki utánanézett.
- Budapesten – helyesbített Zsolt. – Itt nem biztos! – és már el is kezdte nyomkodni nagyonokos telefonját, hogy kiderítse a naplemente időpontját jelenlegi tartózkodási helyünkön. Nagy meglepetésére az eredmény: 16 óra 00 perc. Igaz, Budapesttől északra voltunk, de ugyanakkor nyugatra is, és a kettő a jelek szerint kioltotta egymást.

Ennek a különös természeti jelenségnek volt talán köszönhető a királyréti büfé macskájának szokatlan viselkedése. Eleinte rendszeresen beszaladt az épület alá, vélhetően annak a fekete kutyának a hatására, amelyet egy túrázó család hozott magával (bár a kutyát sokkal jobban érdekelték a turisták szendvicsei). Aztán a kutyától tisztes távolságban már hajlandó volt elöl maradni és a simogatást is eltűrte. Kicsivel később lekuporodott egy fa mögé és a kutyát figyelte, aki éppen egyik túratársunk szájából nézte ki a falatot csóváló farokkal.
- Teljesen olyan, mintha támadni készülne – jegyezte meg Feri nevetve. A macska ekkor előre iramodott és mancsával a kutya farka felé kapott. Ezután visszament leshelyére, ismét becserkészte az áldozatot és ezúttal konkrétan rávetette magát az ide-oda mozgó farokra. Szerencse, hogy a kutya nem izgatta fel magát a dolgon…

(A képek nem sajátok.)