Kutyabarát cukrászda

Léna több szempontból is színesítette túránkat. Egyrészt hozott túrakutyát: Gizi csinos kék kutyakabátkában szaladgált, amelynek valamilyen okból kapucnija is volt, bár ezt igazából a fejére nem nagyon tudta volna felhúzni, inkább csak oldalt lógott le és lifegett. Ezen felül Léna nadrágja is érdekességnek számított, ugyanis pici fehér pöttyök tarkították, amelyeket először festékpöttyöknek néztem. Csak közelebbi megfigyelés után derült ki, hogy szöszmöszök. Arra az esetre, ha valaki ilyen dizánjt szeretne, közzéteszem a kialakítás módját:
1. Ritkán használt mosógéped dobjába helyezz be 3 tekercs vécépapírt (lehet csomagolással együtt is, de az meg legyen bontva).
2. Amikor mosásra kerül a sor, ne belehelyezéssel, hanem megfelelő távolságból történő célbadobással juttasd be ruháidat a gépbe, így lehetőséged sem lesz a vécépapírokat észrevenni és eltávolítani.
3. A szokásos módon mosd ki a ruhákat.

Léna ezek után a piktortégla üregek egyikében a falnak is nekidörgölőzött, így felsőruházata is megfelelő díszítést kapott, akárcsak Ráhelé, aki talált egy még neki is szűk mellékfolyosót. Az öltözékek állapotát igazából akkor kezdtem relevánsnak érezni, mikor felmerült, hogy Budaörsön keressünk cukrászdát. Egy helyi lakos útmutatásának megfelelően el is indultunk, és két zárva levő műintézmény után megtaláltuk a Szamos helyi cukrászdáját. Erős kételyeim voltak, hogy ide beengednék az egész csapatot: Léna szöszmöszökkel, Ráhel sáros kabátban, Bence és én esőnadrágban, Gábor kötött sapkára ráhúzott svájci sapkában, plusz a kutya. Mivel csak egy asztaltársaságnyi ember üldögélt odabent, Léna és Gizi kint maradt, Ráhel pedig udvariasan megkérdezte, behozhatjuk-e a kutyát, ha megígérjük, hogy a legszélső asztalhoz ülünk és elrejtjük a többi vendég szeme elől.
- Persze, nehogy már kint hagyják ebben a hidegben! – hangzott a meglepő válasz. Léna és Gizi nagy örömmel bejöttek. A két pultos hölgy, akik addig egymást ugratták nem egyértelmű rövidítéseik miatt („egyértelmű, hogy az m.ré. az mákos rétes, nem?”), eldobták magukat a nevetéstől a kutya neve hallatán, majd felajánlották, hogy adnak neki műanyag tálban vizet. Gizi ezzel tulajdonképpen jobban járt, mint Ráhel meg én, a mi cappuccinónkról ugyanis elfeledkeztek, amíg nem emlékeztettük őket.
- Ebben méz van – állapította meg Bence meglepetten a melange alját vizsgálgatva, amelyet csinos üvegpohárban szolgáltak fel neki.
- A melange-ban az szokott lenni – feleltem csodálkozva. – Azt hittem, azért kérted, mert nem eszel cukrot.
- Nem, nem tudtam, hogy ezt jelenti, csak tetszett a szó.
- Ha nem sikerült eléggé felkeverni a mézet, adok egy szívószálat, és akkor meggyőződhet róla, hogy tényleg az van benne – ajánlotta fel a pultos hölgy, majd részletesen kifejtette mind a melange, mind a bécsi kávé elkészítési módját. Gábor ettől vérszemet kapott, és miközben a harmadik sütijét ette (bizonyára annak a projektnek a részeként, hogy lefogy 20 kilót), ismét elmesélte a Frei Kávézóban szerzett élményeit; mi ezt már aznap hallottuk, de a pultos hölgy érdeklődéssel figyelte. Mint Bence utóbb összefoglalta, regényt is kapott a kávéja mellé.
Elégedetten távoztunk a cukrászdából. A buszon ráadásul örömmel hallottam, hogy az ott tapasztalt gondoskodás nemcsak a budaörsiek sajátja. Bence ugyanis felhívta a figyelmemet, hogy a TIT rendszeresen szervez „gombászkereső kirándulásokat”. Megmelengette a szívemet a gondolat, hogy szegény eltévedt gombászoknak nem kell az erdő mélyén éhen halniuk, hiszen van, aki megkeresse őket.