Azt a macskafáját!

Önálló életem első időszakában nem vettem karácsonyfát; kifejezetten örültem, hogy megúszom a fakiválasztás – hazacipelés – talpba belefaragás – kikötés – díszek összevadászása – gyertyák kevéssé tűzveszélyes elhelyezése – csúcsdísz felrakása – színben össze nem illő díszek és szaloncukrok legesztétikusabb kombinációjának kitalálása stb. tortúrát. Mindez akkor változott meg, mikor macskám lett. Azon év decemberében Laci megkérdezte, milyen fám lesz, én meg elmondtam, hogy nem állítok karácsonyfát.
- Hogy teheted ezt?! – háborodott fel Laci. – Megfosztanád szegény állatot egy ilyen pompás játéktól?
Persze a macska kedvéért sem akartam egy egészséges fa pusztulásához hozzájárulni, de szerencsére egyik kolléganőm kertjében éppen le kellett vágni a nagy fenyő néhány ágát, mert kezdtek belelógni a villanyvezetékbe. Ezeket az ágakat ő becipelte nekem (BKV-val Budaligetről a belvárosba – nem lehetett semmi), én pedig beállítottam őket egy vödörbe (kevésbé esztétikus, mint a váza, viszont nehezebben borul fel), és rájuk aggattam mindenféle csillogó-csilingelő, de törhetetlen díszeket és szalagokat. Azóta is minden évben ilyen karácsonyfát kap Kristóf (bár az ágakat jellemzően most már árustól szerzem be). A díszeket persze újra és újra leveri, de talán ő az egyetlen cica, aki ezért nem szidást kap, hanem dicséretet.

Idén halogattam a fabeszerzést: december 23-án mentem oda a Blaha Lujza téri fenyőárushoz azzal a kérdéssel, hogy ágakat lehet-e kapni.
- Lehet, de nekem most nincs időm, hogy összekötözzem őket – felelte a fickó, aki zsebretett kézzel álldogált. Kicsit elgondolkoztam ugyan az érvelés relevanciáján mondjuk a saját szakmámban („tudom, hogy mondtak valamit ott a teremben angolul, de most nincs időm lefordítani magának”), de felajánlottam, hogy majd én összekötözöm magamnak a csokrot. Hamar rájöttem, hogy kötözni amúgy fölösleges, viszont így kiválogathattam magamnak a legkevésbé nyiszlett ágakat.

Az ágak tehát nem voltak túl nyiszlettek, viszont iszonyú hamar hullatni kezdték a leveleiket (valószínűleg az árus többi ága is ezt tette volna). András hívta fel a figyelmemet szombaton, hogy „a macska akupunktúrás kezelésre jár”, a bundája ugyanis tele volt fenyőtűkkel. A parkettán is sok volt belőlük, úgyhogy megszereltük a porszívót (egy véletlenül felszívott ásványvizes kupak ugyanis eltömítette a csövét) és a délelőttöt porszívózással töltöttük a macska nagy riadalmára (meg az enyémre, amikor véletlenül felszívtam a porszívóval egy kisebb díszt). Amikor azonban a leesett díszeket visszaakasztottam, az érintett ágak azonnal levedlették szinte minden tűlevelüket és csupaszon meredeztek. A helyzet tarthatatlannak bizonyult, de a macskát nem akartam ilyen hamar megfosztani a fájától. Szerencsére a szomszéd ház elé nemcsak egy karácsonyfát dobtak ki, hanem pár teljesen jó állapotú fenyőágat is. Hazafelé menet összeszedtem őket, aztán leszedtem és kidobtam a régi „fát” (ami így nemcsak a szobát, hanem a konyhát és a körfolyosót is beterítette tűlevéllel), aztán helyébe tettem az újat és megint kitakarítottam.

Minden év egy új kezdet – én idén először díszítettem karácsonyfát január harmadikán.