Kamásli és vécé

Valahol Dunakeszinél járhattunk, amikor Ági elővette a hátizsákból a kamásliját és elkezdte felvenni.
- Milyen felkészült vagy! - dicsérte meg Misi.
- Én is hoztam kamáslit - jegyeztem meg -, csak úgy gondoltam, lesz elég idő a kisvasúton felvenni.
- Ebben nem lehetsz biztos, emlékezz csak Sztellre - figyelmeztetett Ági, a "Jótanácsok túrázóktól című (2012. december) bejegyzésem tartalmára utalva. - Amúgy annyira mégse vagyok felkészült, mert ez nem az én kamáslim, hanem az Edináé.
Ezek után Ági is eljátszotta a melyik kamásli melyik lábra való és elöl vagy hátul van-e a cipzárja című történetet. Mikor ezekkel elkészült, örömében lendületesen felrántotta a cipzárt - amelynek feje a kezében maradt.
- Te jó ég, tönkretettem az Edina kamásliját!
- Nyisd szét a cipzárt és húzd rá vissza a fejet - javasolta Misi. Ági meg is tette, csak éppen a cipzárfejet alulról próbálta visszatenni, amitől persze az nem húzódott össze. A leesett cipzárfej megfelelő visszatételének módja amúgy nekem is csak később, túra közben jutott eszembe; addig Ági abban a hiszemben volt, hogy varrónőhöz kell vinni. Amikor a kisvasút pénztáránál álltunk sorban, valaki ilyen módon tudakolta az elöl állóktól az árat:
- Mennyi az anyagi veszteség?
- Nekem egy kamásli ára - felelte Ági -, legalábbis ha Edina rájön, hogy én tettem tönkre.
- Egyébként is, nem?
- Nem, mert akkor azt fogja hinni, hogy ő rontott el rajta valamit...

A kamásli védi nadrágunkat a sártól, de nem a túracipő orrát, főleg, ha beletoccsanunk vele egy dagonyába. Ezért a kisinóci turistaházban kimentem a vécébe, hogy a csapnál lemossam a cipőm orrát. A női vécé egyik fülkéjéből Endre lépett ki a mosdóhoz, a másikban Szilárd pisilt - mindketten félhomályban.
- Van ám itt villany is, csak nem vettétek észre - mondtam, és felkapcsoltam a fényt.
- Tényleg nem vettem észre - ismerte be Endre -, ami elég ciki ahhoz képest, hogy villanymérnök vagyok.
- Az semmi - kontrázott Szilárd -, azt se vettük észre, hogy ez a női...