2015. július 10., péntek

Ezeknek semmi se jó

Mikor kiléptem az udvarra, azt láttam, hogy Judit és Kitka két különböző asztalnál ücsörög. Ez nem volt annyira meglepő, mivel még sosem találkoztak személyesen. Gyorsan bemutattam őket egymásnak, és Kitka átült Judit mellé. Hamarosan megérkezett Szil, aki hozott nasit is: valami csipszet Angliából és egy fémdobozban Cadbury csokit. Ez utóbbit az asztalra tette, de a lányok udvariasságból nem vetették rá magukat rögtön. Egy ponton Szil észbekapott és odébb tolta a dobozt a napról, de már késő volt:mikor belenyúltam a dobozba és megfogtam az egyik csokikockát, az kifolyt a kezem közül. Felmerült, hogy kérjünk egy kiskanalat a kávézóban, lévén ilyen helyen szokott lenni, de aztán mégse tettük, lévén ilyen helyen az kevésbé szokott lenni, hogy a vendégek hozott nasit eszegessenek.

Közben ment tovább a nap, és hamarosan már nemcsak az asztal teljes területére tűzött, hanem mindannyiunkra is. Felmerült, hogy menjünk át másik asztalhoz. Az az asztal, ahol Kitka eredetileg ült, még árnyékban volt,ráadásul a székek is valamivel kényelmesebbek voltak, átköltöztünk hát oda. Hamarosan azonban néhányan leültek a közelünkben és rágyújtottak, aminek mi nagyon nem örültünk. Mit volt mit tenni: bementünk a belső helyiségbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése