Az andorrai buszsofőrök vidám népség. Tepernek mint állat a kanyargós utakon, de le nem fagy az arcukról a mosoly. Kedvenc ordinói buszsofőrönk egy baseballsapkás leányzó volt, akit különösen azért kedveltünk, mert andalúz lévén nem katalánul, hanem spanyolul csevegett barátnőjével - olyan hangerővel, hogy az egész busz hallotta és jókat derült a poénjain. Egy másik buszsofőrnek azért voltunk hálásak, mert pont akkor érkezett a buszmegállóba, amikor elkezdett ömleni az eső. Ez persze menetrend szerint is így lett volna, ő azonban nem kérte el a menetdíjat, hanem engedett minket beszállni és csak a végén fizetni, hogy addig se ázzunk.
A nem-hivatásos sofőrökkel is volt élményünk. Egy túra után Andorra egyetlen ifjúsági szállójához értünk le,amit egy kevés üzleti érzékkel rendelkező személy a várostól több kilométerre a hegyoldalban létesített. Volt ugyan előtte buszmegálló, de a menetrend tanúsága szerint (ami persze nem a buszmegállóban, hanem a szálló portáján volt olvasható) több mint 2 órát kellett volna várnunk a következőre. Nem túl kellemes perspektíva, főleg, hogy a szállón sehol egy büfé, csak egy kávéautomata és egy csapat fiatal, akik egy pár nap múlva tartandó esküvő előkészületeit végezték. Az egyik dekoráló leányzót megkérdeztük, biztos nincs-e korábban busz. Ő elmondta, hogy nincs, de felajánlotta, hogy elvisz minket kocsival, úgyis le kell mennie a városba. Beszálltunk és hamarosan életveszélyes sebességgel szlalomoztunk le a hegyi úton.
-Itt általában nagyon szoktam repeszteni - mondta sofőrünk -, de most lassan megyek, mert egy csomó törékeny pohár van a csomagtartóban.
Ettől fogva, ha beszálltunk egy járműbe, előre figyelmeztettük egymást, hogy kapaszkodjunk, mert lehet, hogy a sofőr lassan fog hajtani.
És mit szólt mindehhez a rendőr? Nem nagyon volt alkalma bármit szólni. Valahányszor elsétáltunk az ordinói kocsma mellett, a rend őre mindig odabent ült.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése