2015. november 18., szerda

Szentendrei számlamese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tíz fiatal és egy csivava, akiknek Szentendrére kellett utazniuk képzést tartani (pontosabban a csivava csak kísérő volt, lévén kiskorú, és a magyar állam törvényei tiltják a gyerekmunkát). Jóságos munkahelyük hamuba sült pogácsát ugyan hirtelenjében nem tudott keríteni, ám ellátta őket BKK-buszjegyekkel és azzal a jótanáccsal, hogy mindenképpen kérjenek számlát a HÉV-jegyekről. A Margit-hídnál azonban, ahol felszálltak, megszűnt a pénztár, csak automatából lehet jegyet venni. A buszjeggyel ellentétben a HÉV-jegyekből nem lehet automatikusan többet venni, minden egyes alkalommal be kell pötyögni az induló és a célállomást. Ezt még csak megoldották volna, ám számlát az automata csak QR-kód alapján tud kiállítani. Feri megtalálta a megfelelő QR-kódot a telefonján és odatartotta a leolvasó alá, de hiába. Emelte följebb, engedte lejjebb, a gép nem tudta leolvasni a kódot. Felvetettük, hogy kérjenek majd számlát utólag egy BKK-pénztárban, de Évi már ezt próbálta egy korábbi kiszállás alkalmával és nem voltak hajlandóak, mivel a gép ugye ad számlát, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy nem olvasta be a QR-kódot. Ezért most csináltak egy felvételt arról, amint a gép semmit nem csinál; ez kívülről úgy festett, hogy két ember hadonászik mobiltelefonnal egy jegyautomata előtt.

Igencsak elszomorodott hát a tíz fiatal (és a csivava is), de még szomorúbbak lettek, mikor kiderült, hogy összesen 10 BKK jegyet kaptak. A jóségos munkahely nyilván úgy gondolta, hogy többségüknek van bérlete, de tévedtek: hét embernek lett volna szüksége jegyre (a csivavéáról megoszlottak a vélemények, mert egyesek szerint kosárban tartva ingyen utazik, mások szerint csak akkor, ha sikerül őt plüssállatnak eladni). Feri úgy döntött, spórolni fog a jegyekkel: nem kezeli őket addig, míg nem látja felszállni a kalauzt. Ezért minden megállónál kinézett az ajtón kalauzt keresve, a gyanú eloszlatására pedig hangosan közölte az utazóközönséggel, hogy egy barátját várja, akiről nem tudja, hol fog felszállni. Végül Rómainál jelent meg kocsinkban a kalauz. Feri gyorsan lekezelte a hét jegyet, a kaller viszont nem indult előre, míg el nem hagytuk Békásmegyert. Feri bosszankodott, hogy nem kellett volna lyukasztania, de most már késő volt. Mindenesetre a csivavára empatikusan rá lett szólva, hogy álcázza magát plüssállatnak; nem kellett kétszer mondani, úgy bealudt, hogy minket is majdnem megtévesztett.

A kalauznő nem festett túl bizalomgerjesztően (úgy nézett ki, mint aki minimum két ballábbal kelt fel és közben a fésűjét is elhagyta), de Feriék összeszedték a bátorságukat és megpróbáltak számlát kérni tőle. Ő közölte, hogy nem adhat számlát.
- És ha elmegyek egy jegypénztárba még ma?
- A jegypénztárnak sincs joga utólag számlát adni.
- Van egy fölösleges jegyünk, mert valaki lemaradt a HÉV-ről, az ő jegyét fel tudjuk használni visszafelé?- reménykedett Feri, aki már mindennel spórolni akart.
- Nem, ez a jegy csak Szentendre felé érvényes.

A tíz fiatal szomorúan zötykölődött tovább a HÉV-en, és már előre látták, micsoda procedúra lesz a szentendrei állomás automatáiból megvenni a jegyeket. Az állomásra érve azonban Feriéknek beugrott az isteni szikra és odaléptek a kallernőhöz.
- Ha a vonaton vesszük meg a jegyeket, a kalauz adhat számlát?
- Akkor igen.

Íme meglett a megoldás; a tíz fiatal és a csivava megkönnyebbülten indult el Szentendre belvárosa felé.

Itt a vége, fuss el véle (mert futva jobban jársz, mint ha a HÉV-jegyre próbálsz számlát kérni).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése