Látogatóban Ádámnál

András benyomta a számot a kapucsengőn, de semmi nem történt.
- A Proxy feliratút nyomtad meg - figyelmeztettem. - Nemtom, az mi, de a rendes kapucsengő ott van fönt.
- Ja, tényleg. - Ezúttal kicsöngött és fel is vették. - Mi a művész úrhoz jöttünk - kezdte András, miközben egy sokgyerekes család sorakozott fel mögöttünk, szintén bejutásra várva. - Csak egy rövid időre szeretnénk zavarni.
- Na jó, most az egyszer - felelte Ádám és kinyitotta a kaput, a sokgyerekes család nagy örömére, akik közben már félig odafagytak a küszöbhöz.
- Emklékszel, hányadik emelet? - kérdeztem Andrást.
- Nem, de talán második.
- Várjál, akkor megnézem a postaládákon! - mondtam és nézegetni kezdtem a postaládákat. Azután felpillantottam és azt láttam, hogy András már elindult fölfelé, viszont a sokgyerekes család erősen gyanakodva nézett rám a lift előtt. Abbahagytam a postaláda-nézést és András után siettem.
- Otthagytál! Pedig csak azt akartam megnézni a postaládán, hogy hányadik emelet.
- És hányadik?
- Nem tudom, nem jutottam el a postaládájukig, mert te otthagytál!
- A második vagy a harmadik lesz - vélte András. Felértünk a másodikra, amelyet elfoglalt egy temetkezési vállalat. Mentünk tovább (közben a sokgyerekes család elhúzott mellettünk a liftben).
- Ennél följebb már nem megyek b.meg!-fogadkozott András a harmadikra érve. De ott sem találtuk Ádámék nevét kiírva, így mégis továbbgyalogoltunk a negyedikre. Már egész közel éreztem a csillagokat. De a csengőkön itt is ismeretlen nevek voltak.
-Basszus, az elsőn laknak! - fakadt ki András. - Most már emlékszem! Az erkélyük is az elsőn volt!
Elindultunk lefelé.
Ádám némileg meglepetten nyitott ajtót.
- Hát ti hol jártatok?
- A negyediken...