Kismarosi jegypénztár

Már többször volt problémánk a kismarosi jegypénztárossal, aki igen lassan dolgozik, elég rosszul hall és némi nehézséget okoz neki a bankkártyás fizetés. Ma számítva a lassúságára, vonatindulás előtt majdnem negyedórával értünk oda. (Hamarabb fölösleges lett volna: a 4.17-es vonathoz 4-kor kezdi kiadni a jegyeket, addig pihenőideje van.) Ennek ellenére már hosszú sor kígyózott a pénztárcsarnokban és onnan ki. Sejtve, hogy nem fogok időben sorra kerülni, előrenéztem és láttam, hogy Attila és Tomi néhánnyal előttem áll. Bepréseltem magam az ajtón (ez nem volt könnyű, mert csak a fél szárnya volt nyitva, és ugye a sor is ott állt) és odamentem hozzájuk.
- Figyelj, tudnátok nekünk is venni két jegyet?
- Persze, kérdezd meg a többieket is, hogy kell-e valakinek.
Ismét kipréselődtem az ajtón és összegyűjtöttem az igényeket. Tomiék listáján végül kilenc jegy szerepelt, sőt még a mögöttük álló vadidegen lányka is megkérte őket, hogy vegyenek neki egy diákot. Hiú remény volt azonban azt hinni, hogy így elérjük a zónázót: pont akkor gördült be, amikor a pénztáros néni lecseszte túratársainkat, hogy ne abba a mikrofonba beszéljenek, hanem a másikba. Testületileg lekéstük tehát a zónázót és vártuk a személyvonatot az egyre erősödő esőben.

Az idegen lányka kivételével Tomiék a vonaton tervezték lerendezni az anyagiakat. Itt azonban akadályba ütköztünk. Noha az egy darab 90%-os mellett csupa teljes árú jegyet kértek (kettő kivételével Budapest-bérlettel), a csomagban eggyel kevesebb jegy volt, kettő pedig 33%-os volt.
- Az milyen a 33%-os? – kérdeztem.
- 26 év alattiaknak – felelte Gazsi és körülnézett. – Van köztünk 26 év alatti?
Nem volt.
- De Attilát el lehet adni annak.
- Kérni fogják a személyijét – figyelmeztetett Gazsi.
- Majd azt mondom, hogy otthon hagytam – mondta Attila. – De még mindig eggyel kevesebb jegy van.
- Nem lehet, hogy véletlenül otthagytátok?
- Nem, direkt megnéztük, hogy mindent összeszedtünk – felelte Tomi. – És egyébként kérdezte is, hogy 33%-os, és mondtuk, hogy NEM!
- Ez családi jegyet adott – állapította meg Gazsi.
- De miből gondolta, hogy gyerekek vannak velünk?
- Ha a kalauz sokat utazik ezen a vonalon, talán megszokta már az ilyesmit és hinni fog nekünk – reménykedtem. Egy másik túratárs feldobta, hogy vesz az interneten e-jegyet, de Gazsi lebeszélte róla.
- A kilencedik jegy itt van beütve a blokkon, azt megmutathatjuk.
- És elmondjuk azt is, hogy mi egyáltalán nem kértünk 33%-os jegyet! – tette hozzá Tomi, bár én nem voltam meggyőződve róla, hogy a kalauz hinne is nekünk. Aggódva vártuk a kalauzt. Ahogy elhagytuk Budapest határát, Gazsi némileg megkönnyebbült.
- Ha most jön a kalauz és leszállít minket, már hazamehetünk BKV-val.
Aggodalmunk azonban fölösleges volt: egyáltalán nem jött kalauz.