Öltözködési tanácsok esőáztatta esküvőkre

- Nem igazán az időjáráshoz öltöztél – mérte végig Péter Vikit.
- Miért, ez hal – vettem védelmembe Viki tangapapucsát, ami valóban halat formázott. – Pont vízbe való.
- Azt hittem, hogy délután még haza tudok menni és átvenni a gumicsizmámat, de nem sikerült – magyarázta Viki. – A zoknit is kölcsön kaptam, meg van nálam egy kölcsönpulóver is.
A kölcsönpulóver egyelőre a táskában lapult, a kölcsönzokni azonban mostohább sorsra jutott.Viki ugyanis rájött, hogy hagyományos zoknit tangapapucs alá nem tud felvenni, viszont fázott a lába, ezért megoldásként lyukat vágott rá a nagylábujj mellett. Igaz, így kicsit szellőzött, ráadásul a zokni alja enyhén vizes lett, ahogy belesüppedt az átázott fűbe.

Vacsora közben sikerült viszonylag száraz helyen ülnünk, ezután azonban a tánctér közelébe húzódtunk, hogy megtekintsük a nyitótáncot. Itt már voltak kevésbé fedett részek, így Viki egy ponton azzal szembesült, hogy a fejére csorog az eső. Gyorsan odébbhúzódott és kért a Baileysből, amit ő hozott (ez arra a bulira emlékeztetett még régen, ahova én vittem egyedül alkoholmenteset, és ebből a többiek arra következtettek, hogy nem iszom, pedig csak számítottam rá, hogy másnak nem jut eszébe).

A nyitótánc után igen jó zenék jöttek, ezért beálltunk táncolni. A tánctér fölött is volt kifeszítve ponyva, de azért oldalról nedvesedett a talaj. Viki kísérletezgetett, hol tud még viszonylag száraz lábbal áttáncolni, de ez nem mindig sikerült.
- Sáros lett a kölcsönzoknim! – panaszolta. – Nem fog örülni az, akitől kaptam.
- Szerintem ez kevésbé fogja zavarni, mint az, hogy lyukakat vágtál bele –jegyeztem meg. A tánc pozitív hatással lett a hőmérsékletre, így Viki levette a pulóverét, és a táskáinkkal együtt a táncteret szegélyező padra tettük. Egyúttal azt is felfedeztük, hogy a tánctérben levő asztalon voltak a vegetáriánus saláták, amiket egész addig kerestünk.

Miután abbahagytuk a táncot, elváltak útjaink. Én a pultnál álltam épp és a táncteret néztem, amikor azt láttam, hogy a pad eldől és a rajta levő táskák és ruhák – közte a mieink is – leesnek a sárba. Odasiettem és kibányásztam a saját táskámat; Viki táskáját és egy piros pulóvert, amit az övének tippeltem, valaki már felvette. Azért mikor legközelebb láttam Vikit, szóltam neki, hogy leesett a pulóvere.
- Jaj, és vizes lett?
- Nem tudom, nem én vettem fel.
Viki besietett a tánctérre a cuccaiért; a beállt állapotokat jól példázza, hogy kifelé csak egy lovagias fiatalember segítségével tudta elkerülni a pocsolyákat. Viszont örömmel állapította meg, hogy a pulóver száraz maradt, és nekiállt öltözni. Először is odaadta Péternek a sálat, amit egész eddig a haján viselt (?), majd a pulóvert, végül a táskáját. Péter kicsit furcsán festett egyik kezében egy rózsaszínű retiküllel, nyakában pedig elölről hátravetve egy piros muszlin sállal.
- Szerintetek ha ezzel a táskával mennék taxit fogni, mekkora sikerem lenne? – kérdezte.
Viki egyenként visszakérte a ruhadarabokat és felvette őket.
- Na, most már jól vagyok – jelentette be, miután a pulóvert is magára húzta. Péternek azonban még volt hozzáfűznivalója a dologhoz:
- A táskádat nem akarod visszavenni?