Fegyelmezetlen ultrák és kleptomán potyautasok

Amikor megkaptuk a buszbeosztást, megörültünk, hogy csak 12-en leszünk a buszban, de kiderült, hogy nem: Berci megírta, hogy mások is lesznek. Ez engem némi aggodalommal töltött el, és megkérdeztem: „Kik lesznek a többiek? Remélem, nem ultrák, akik a Fradi-Briançon meccsre mennek?” Berci persze rögtön azt válaszolta, hogy „de”.

Megérkezve a parkolóba ijedten láttam, hogy tele van síbuszokkal, amelyekbe láthatóan mind egyszerre volt a beszállás. Felhívtam Bercit, aki persze nem vette fel, úgyhogy végül Iza igazított útba. Bár még negyedóra volt indulásig, a szervező néni nagyon örült nekem, és megkérdezte, nem láttam-e Verit. Kezdtem magyarázni, hogy Veri először kocsival idehozta a maga és Patri sícuccát, majd hazavitte az autót, de szerencsére a mondat közepén megérkezett Veri, így nem volt rá szükség, hogy szerintem (és utólag szerinte is) logikátlan szervezését a nagy nyilvánosság elé tárjam.

A buszba beszállva láttuk, hogy valakik leültek a helyünkre, ezért kerestünk két másikat. Innentől kezdve persze mindenki minket baszkurált, hogy miért nem a helyünkön ülünk. Hamarosan kiderült viszont a kavarodás oka: valakik a cuccaikkal elfoglaltak két ülést. Ezen cuccok síléceket is tartalmaztak, ezért a folyosó túloldalán ülő nyugdíjasok parázni kezdtek, hogy a sílécek a fejükre fognak dőlni fékezéskor és agyonütik őket. Sajnos a csomagtartóban már nem fért el semmi, mert egyesek az előírt egy nagy poggyász helyett nyolcat (?!) hoztak, és már a vécé is tele volt síléccel. Végül valahová sikerült a síléceket elpakolni, és csak két nagy bőrönd maradt az ülésen, ami mellé Balázs pont befért, sőt később lepakolta őket az ülés elé a földre és egész sok helye lett.

Csekély félórás késéssel elindultunk. A sréen előttünk ülő két fiatalember sörrel indított, ezután benyomtak egy üveg gint és egy laposüveg is előkerült. Nem annyira meglepő tehát, hogy a kevésbé vagány – mint kiderült, Dani nevű – srác miatt az éjszaka közepén egy be nem tervezett megállót kellett beiktatni, hogy kihányhassa magát. Ezután visszaszállt a buszba, és mivel társa már elaludt, jobb híján a mellette ülő nyugdíjas hölggyel kezdett el beszélgetni. Persze az alkohol hatott kommunikációs készségeire, ebből keletkeztek olyan mondatok, mint: „És ön a saját szórakozására síel?”

Briançon városát több okból is vártuk: egyrészt tudtuk, hogy a busz utasainak fele itt kiszáll, másrészt itt tervezett csatlakozni hozzánk Patri, mivel a francia tömegközlekedés sajátosságai miatt a vonata pont lekéste az utolsó tömegközlekedést a falunkba. Az utazási iroda alkalmazottja közölte, hogy a Varsba igyekvő utasok kiszállhatnak kaját vásárolni, amíg ő lepakolja a briançoni utasokat. Persze kaptunk az alkalmon, mert tudtuk, hogy fönt csak kevés kaját tudunk majd venni és drágán. Csalódottan vettük tudomásul, hogy Dani és Józsi haverja is leszálltak (aznap reggel már túljutottak egy üveg vodkán), vagyis a mi csoportunkkal vannak. Sőt, csatlakoztak hozzánk a bevásárlásban. Patrival telefonon tartottuk a kapcsolatot és mondta, hogy ő is odajön a közértbe. Sajnos szombat lévén a közértben hatalmas tömeg volt, így egyre kétségesebbé vált, hogy háromra visszaérünk a buszmegállóba. Veri és én konkrétan három óra előtt öt perccel jutottunk ki a bolt előtti térre, ahol Balázs várakozott két nagy szatyorral; ezek meglepetésemre nagy mennyiségű sört, vodkát, valamint némi majonézt és mustárt tartalmaztak.
- A két elmeháborodott elment vécére, de mindjárt jön – közölte Balázs. Mint kiderült, ezt nem a lányokra értette, hanem Danira és Józsira; az övék volt a két alkohollal megpakolt szatyor.
- Csodálom, hogy vettetek szilárd kaját is – jegyezte meg Veri, aki már a buszon elképedt azon, hogy a két fickó még életben van ennyi pia után.

Izáékat még megvártuk, de mivel Judit és Patri sokkal hátrébb álltak a sorban, úgy döntöttünk, inkább felmegyünk a megállóba és megfogjuk a buszt, nehogy elmenjen nélkülünk. Mondjuk fölöslegesen paráztunk, mert a busz se volt ott háromra, de a szervező néni nem repesett a boldogságtól, hogy két ember még hiányzik.
- Biztos mindjárt jönnek, az előbb már a pénztárnál voltak – biztatta Anna. Némi várakozás után végül a szervező néni arra jutott, hogy inkább lemegyünk a busszal és felvesszük őket a bolt előtt (ezt mondjuk velünk is megtehette volna, és akkor nem kellett volna a műúton gyalogolnunk). Pont mikor leértünk, mentek át Juditék a zebrán és gyorsan fel is szálltak. Ekkor derült ki, mi tartott ennyi ideig: Patri nemrég vett táskája besípolt a biztonsági kapun, úgyhogy tolvajnak nyilvánították és átkutatták.

A tervezett 4 óra helyett már majdnem 6 volt, mire begördültünk Vars Les Clauxba. Már csak a szállást kellett megtalálni, de sofőrjeinknek sajnos nem volt erről infójuk (az utazásszervező néni még Briançonban kiszállt). Az egyik szálloda előtt lefékeztünk, Patri beszaladt pisilni (ugyanis útközben meggondolatlanul elfogadott pár üveg sört Danitól, aki ettől levakarhatatlan rajongója lett), Judit pedig telefonos segítséget kért. Azt az instrukciót kapta, hogy induljunk el lefelé, így csomagokkal együtt elindultunk, de arra nagyon nem volt semmi. Megkérdeztünk egy hozzáértőt, aki közölte, hogy még feljebb kell menni. Patri némi meglepetéssel figyelte, hogy visszamegyünk a buszhoz.
- Fölfele kell menni – tájékoztattuk.
- Jó, szóval ki mondta, hogy a szállás lefele van?
- Én csak átadtam az infót – védekezett szegény Judit, akinek amúgy is elege volt abból, hogy mindent neki kell egyeztetnie.
A busz ismét megindult, kihajtottunk a faluból, hogy megfordulhassunk, majd visszamentünk és végre lefékeztünk a szálloda előtt. A rengeteg kaja miatt több körben vittük fel a cuccokat. Amikor visszafordultam, épp Patri jött szembe.
- Most látom, hogy ez nem is az én sisakom! – közölte. – Ez valami fehér.
Megdorgáltam, hogy már megint engedett a kleptomániájának, majd visszamentem a buszhoz, ahol ezúttal Iza volt ideges.
- Eltűnt a sisakom! Egy fehér sisak volt, nem találom sehol.