Grillparti a teraszon

Vasárnap este a szervezők átjöttek a kaucióért, és egyben megkérdezték, kimehetnek-e a teraszunkra. Kicsit furcsálltuk a kérést, de megengedtük nekik. Hamarosan kiderült hátsó szándékuk:
- A lenti házban nagyon szigorúak a szabályok és nem engedélyezik a holnapi grillpartit. Azt gondoltuk, lehetne itt nálatok.
- Másfél busznyi ember idejön a teraszunkra? – csodálkoztam.
- Ja nem, a buli maga a parkolóban lesz, itt csak a grillezés történne. Cserébe annyi forralt bort ihattok, amennyit akartok.
- Azt hittem, ez egyébként is így van – jegyeztem meg, miután a forralt borozást a nemtomkik szponzorálják. De ezek szerint ennyire nem szponzorálnak, mert mint kiderült, a többieknek fejenként csak egy pohárral jár.
- És az itteni vezetőség engedélyezi a grillpartit?
- Még nem tudjuk, de holnap reggel beszélünk a recepcióssal.
Én ugyan láttam potenciális nehézséget a sztoriban, de a többiek közölték, hogy nekem ezen igazán fölösleges aggódnom, ez a szervezők dolga. A szervezők a jelek szerint megoldották, mert már fél négykor megjelentek iszonyat mennyiségű tömény itallal. Kivitték az asztalunkat és ráállították egy egy méter vastag hórétegre, mi meg vártuk, mikor szakad be alatta, de ez nem történt meg. Az viszont hamar kiderült, hogy a hosszabbítóval kivitt árammal sem sikerül beindítani a grillsütőt.
- Lehet, hogy nem bírja a biztosíték. Húzzatok ki minden elektromos berendezést – javasolta a szervező srác, és rögtön ki is húzta a tévét, aminek eddig a létezése se tűnt fel. Én csodálkoztam, mert ha a grillsütő lecsapta volna a biztosítékot, nem lett volna áram az apartmanban, pedig volt – igaz, nem mindenhol, mert a konyhában és Balázsék szobájában a konnektorok nem működtek. A szervezők ismét bedugták a grillsütőt, ismét nem működött.
- Nem lehet, hogy a grillsütővel van a gond? – vetette fel Anna. – Mármint, ha itt megnyomom és fáj, ott megnyomom és fáj, amott megnyomom és fáj, akkor eltört az ujjam.
Kezdett kínos lenni a helyzet, bár egy gázgrillt sikerült beüzemelni. Végül a szervezők megkérték, hadd süssék ki a cuccok egy részét nálunk a konyhában serpenyőben. Én arra számítottam volna, hogy cserébe a lakótársaim ingyen kapják a hamburgert, de nem így történt (nekünk vegáknak a saját padlizsánunkat és hagymánkat sütötték meg, úgyhogy mi olcsón megúsztuk). És persze nem a parkolóban volt a buli, hanem mindenki ott nyüzsgött a teraszunkon; szerencsére a lányok este 7 körül kidobták a bulizókat, így azt hittük, nagyobb kár nélkül megúsztuk – egészen addig, míg másnap reggel ki nem néztem a teraszra.
- Valami gusztustalanság van a hóban – jelentettem.
- Hányás?
- Valószínű.
- Pedig azt mondták, a Juditék teraszára hánytak.
- Ezek szerint a miénkre is.
Kimentem és néhány nagyobb hótömbbel elfedtem a nyomokat; közben találtam a hóban egy csomó citromszeletet és cigarettacsikket is. Az előző nap kiütött konnektorok továbbra sem működnek; a teához a mi szobánkban dugtuk be a vízforralót. Délután aztán az egyik szervező srác átjött megkeresni a biztosítékszekrényt. Persze ott volt, ahol nem sejtettük: a tűzvédelmi szabályokat ismertető tábla valójában a szekrény ajtaja volt.

Csütörtökön havazni kezdett, Balázs pedig – a saját maga által ismertetett néphagyományt követve – kiment arcot mosni a friss hóval, hogy szép legyen. Miután bejött a teraszról, megkérdeztem tőle:
- Ugye tudod, hogy onnan vetted a havat, ahol a hányás volt?