Telkibánya

Telkibánya aranyos község a Zemplénben, számos érdekes történelmi emlékkel. tehát bőven van mire büszkének lennie, mi mégis némileg megütköztünk az "Amire büszkék vagyunk" táblán, az ugyanis a következő mondattal kezdődött:
"A Telkibányai Református Egyházközség Vártemplomát nem ékesíti orgona."
A szövegből kiderül, hogy utóbb lett orgonája a falunak, de így a jelen idejű kezdéssel némileg elgondolkodtunk, mi mindenre lehet büszkének lenni.

Egy másik büszkeség a kopjafás temető. Gazsi szokás szerint rövid idegenvezetést tartott a kopjafákból, és elmondta, hogy a faragott szimbólumok mind jelentenek valamit. Persze rögtön tudni akartuk, melyik mit. Gazsi erre felhívott egy telefonszámos, és hamarosan jöttek tolmácsolta a telefonból hallott információkat. Azt hittük, van egy kopjafa-szakértő ismerőse, míg ki nem derült, hogy néhány túratárs valamivel lejjebb, a temetőt ismertető táblánál állt, ők olvasták be a szöveget.

A szóban forgó táblát hamarosan mi is megpillantottuk, és ismét felfedeztünk érdekes dolgokat. Például: "A régebbi kopjafákon még fellelhetők az emberi testre utaló arányok is, attól függően, hogy kisgyermek, vagy fiatal, vagy soványabb testalkatú sírhelyet jelölnek." Vagyis a helyi sírhelyeknek testalkata van (mifelénk csak a benne fekvőknek), a nemük viszont érdekesen alakul. A táblán szereplő jelek mellett angolul és németül is fel volt tüntetve a jelentésük. A "vénlány" szónál ezek pontosan fedték a fogalmat ("old maid" - "alteres Mädchen"), a "vénlegény" viszont a tábla szerint angolul szintén "old maid", míg németül "Bachelor". Öröm látni, hogy immár az angol is gendersemleges nyelvvé alakult.

Míg a táblán szórakoztunk, egy középkorú házaspár lépett oda hozzánk és a Szent Katalin-ispotályt keresték, amelyet mi előző nap néztünk meg. Rögtön továbbítottuk is a kérdést a túravezetőnek.
- Merre van a Szent Katalin-ispotály?
- Arra most nem megyünk - jelentette ki szigorúan Gazsi, mire az úriember kicsit megszeppent.
- De itt van egy úr és ő kérdezi - védekezett Tomi. Gazsi észbe kapott, bocsánatot kért és elmondta, hogy az első sarkon forduljanak be jobbra. El is indultak azon az úton, mi pedig lefelé. Ennek során azonban két túratárs gyanúsan az út jobb oldalára húzott.
- Már mondtam, hogy nem megyünk arra! - förmedt rájuk Gazsi, mire a házaspár döbbenten visszanézett, túravezetőnk pedig ismét magyarázkodni kényszerült. Látszott, hogy kínosan érzi magát, zavara azonban csak fokozódott, mikor a következő sarkon megpillantottunk egy jobbra mutató nyilat "Szent Katalin-ispotály" felirattal.
- Itt kellett volna jobbra menni! - hűlt el Gazsi. - Na akkor siessünk, mert ezek előkerülnek és megvernek.

A faluból kifele menet újabb nyilat találtunk, "perlitfolyás" felirattal. Gyanakodva fordultam Csabához.
- Te tudod, mi az a perlitfolyás?
- Nem, de elég ijesztően hangzik.
Szerencsére egy Gazsi-túrán minden kérdéshez azonnal adódik egy szakértő, aki megadja a választ. (Ennek legeklatánsabb példája másnap következett be: miközben arról vitatkoztunk, milyen kígyót láttunk, megállt mellettünk egy autó, kiszállt belőle egy biológus túratárs és fénykép alapján rögtön azonosította az állatot.) Rögtön meg is kerestem Pétert, a geológust.
- A perlitfolyás az súlyos?
- Nagyon - felelte Péter komoly képpel. - És gyógyíthatatlan.