2018. június 19., kedd

Azt a mennydörgős Drégelyvár

Ragyogó napsütésben indultunk, Rétságon az átszállási időben még fagyiztunk is. Azután jöttek a felhők, és mire beértünk Hontra, már zuhogott az eső. Csoportunk néhány tagja ennek ellenére úgy döntött, hogy az eredeti terv szerint a Honti-szakadékban teszi meg az első szakaszt, majd kimászik a meredek hegyoldalon. Mi többiek a turistaúton maradtunk, ahol egyelőre még kezelhető mennyiségű volt a sár - legalábbis nekem, de megálláskor meglepve állapítottam meg, hogy Anita nadrágján oldalt barna csík húzódik.
- Pedig hogy sajnáltam azokat, akik odalent a sárban csúszkálnak! - jegyezte meg Anita önkritikusan. Csaba, akinek lánya és annak kutyája is csatlakozott a túrához, a kutyust a kezében hozta. Mikor elismerésünket fejeztük ki, megvonta a vállát:
- Mi mindent meg nem tesz az ember az unokájáért...

Többen úgy gondoltuk, hogy akik a sárban csúszkálnak, nem fogják megkockáztatni a meredek sziklafalon való felmászást, inkább visszafordulnak. Misi, aki a buszon ugyan még mindenáron hegyoldalban akart csúszkálni, végül mégis velünk tartott, erősködött, hogy biztosan feljönnek. Felmerült, hogy hívjuk fel őket, de senkinek sem akarózott eláztatnia a telefonját. Végül ismét csak szlovák túratársunkra számíthattunk.
- Mindjárt feljönnek - foglalta össze Feri a hívás végén. - Csak azt mondta, most éppen küzdenek a sárral, ne hívogassam ilyen marhaságokkal.
Gazsiék valóban feljutottak (bár az örömteli pillanatról én pont lemaradtam), és elég elcsigázottnak tűntek. Ennek láttán Misi lelkendezni kezdett:
- De jó, hogy magamra hallgattam!

Továbbindultunk zuhogó eső, mennydörgés és csalánerdő közepette.
- De legalább nem kell félnünk a villámlástól - állapította meg Misi. - Hiszen csalánba nem üt a mennykő.
Nimka elgondolkozott.
- Na de ha én ott vagyok a csalán közepén és jön a villám, akkor a csalánba ugye nem fog belecsapni, tehát helyette belém fog!

3 óra körül állt el az eső. Tomi örömmel le is vette az esőkabátját és átvette a száraz pólóját, bár megállapította, hogy ez fölösleges művelet, mert úgyis vizes lesz ez is. A kabátot viszont otthagyta a fára akasztva, a többiek hozták utána. Mentünk előre a gerincen és egyre közelebb sejtettük Drégely várát.
- Ott baloldalt mintha hangokat hallottam volna - jegyezte meg Tomi.
- Én is szoktam hangokat hallani, de mindig azt mondják, hogy normális vagyok - nyugtattam meg. Gazsi belekarolt Anitába és magával húzta az út bal szélére.
- Képzeld, az volt...- kezdte, majd meglepett arcunkat látva magyarázatot adott: - Csak meg akartam nyugtatni Tomit, hogy nem őrült meg, tényleg hallott hangokat balról.

A várban elbúcsúztunk Feritől, ő ugyanis alternatív útvonalat talált ki magának: rájött, hogy ha észak fele megy le a várból, egy busszal ki tud menni a határig és onnét már a szlovák oldalon haza. Ehhez képest Nagyoroszi vasútállomásra kiérve meglepetten olvastuk tőle az sms-t:
"Mégsem tudok nélkületek élni. Itt vagyok a vonaton, foglaltam 8 helyet a második kocsiban."
- Ennyire tele van a vonat, hogy helyet kell foglalni?-hüledezett Gazsi, Misi pedig elkezdte számolni, hogy nyolcnál többen vagyunk. De persze jutott mindenkinek ülőhely a vonaton. Ott kiderült az is, hogy került oda Feri: abba nem gondolt bele, hogy a buszmegálló a vonatnál jóval kijjebb, az országúton van. Leérve szembesült vele, hogy már nem érné el a buszt, ezért inkább visszajött velünk Vácig. Ezzel feladta a leckét a vonatkalauznak, az ugyanis még sosem adott ki nemzetközi jegyet a kispiroson, és telefonos segítséget kellett kérnie ahhoz, hogy is megy ez. Ezek után Nimka 90%-os jegye okozott fejtörést neki, azt ugyanis netkapcsolat nélkül nem tudta kiadni, viszont elment a mobilnete. Ezen annyira elgondolkodott, hogy nemcsak Nimkának, hanem az utána következő embereknek sem adott ki jegyet. Gazsi már aggódott, hogy a zónázón bajunk lesz abból, hogy nincs jegyünk, de két megállóval Vác előtt a kalauz észbekapott és gyorsan kiadta a maradék jegyeket.

Csaba Vác előtt egy megállóval szállt le. Előtte odaintette Gazsit:
- Rád bízom a lányomat, vigyázz rá.
- Ne haragudj, de nem tudom megígérni - felelte Gazsi és Ferire mutatott. - Látod, milyen nagy a szerelem, ha képes volt visszajönni miatta Vácig...
Feri, aki éppen a túrakutyát babusgatta, nevetve felnézett. Valaki meg is jegyezte:
- Kérdés, hogy a lány vagy a kutya miatt maradt velünk?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése