2019. június 8., szombat

Vármacskák

Már több bejegyzésemből kiderülhetett, hogy Horvátországban és Spanyolországban a kóborkák mellett számos munkamacska is dolgozik. Ebben a bejegyzésemben néhány olyan állatkáról mesélek, akik várakban teljesítenek szolgálatot.

Rijeka fellegvárában májusban még pénztár sem üzemelt, láthatóan az emberi személyzet előszezonban még nem számított turistákra. Nem úgy a macskaőrség. A belső vár melletti parkban először én pillantottam meg egy kis foltoskát és hívogatni kezdtem. Rögtön jött és törleszkedett. A többi macska – még vagy négy lófrált az elhagyatott játszótér körül – észrevette, hogy buli van, és lelkesen szaladtak oda ők is. Egy részük Andrást vette célba, akinek hamarosan mindkét keze tele lett macskával. Én is alig tudtam annyi időre elengedni őket, hogy fotót készítsek.

Krk óvárosa gyakorlatilag egy középkori vár. A várfalakon mindenhol cicák tanyáznak, de olyan is van, aki üzleti tevékenységet folytat:
Sajnos a tulajdonos első három macskája valószínűleg nem hosszúszőrű volt és így nem tanulta meg, hogy azoknak segíteni kell bundájuk karbantartásában: a kisállat szőre helyenként eléggé összetapadt. Abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet volt a bejárattól egy méterre egy kutyaitatót elhelyezni.

A szuvenírüzletekkel zsúfolt utcák után bekanyarodtunk egy elhagyatottabb részre, ahol az út közepén egy bájos teknőctarka-fehér macskahölgy – eleganciájából ítélve álruhás grófkisasszony – üldögélt. Hívásomra rögtön odajött, és olyan elbűvölően kedves volt, hogy még Andrást is meghódította. Ennek fényében arra a meggyőződésre jutott, hogy ő ellenállhatatlan, és a sietősen felénk tartó fiatalembert is megpróbálta lekapcsolni. Sajnos a fickót elfoglalta a zenehallgatás meg az sms-ezés, és észre sem vette a kisállatot. Nekünk is mennünk kellett már; a grófkisasszony leült az utca közepére és szomorúan nézett utánunk.

Pár országgal arrébb Alicante váránál is élnek macskák; igaz, ők elég vadak és elmenekülnek, viszont ők őrzik a vár alatti parkolót.

Tabarca szigetén, az erődvároskában is őrjáratoznak a macskák – de ez egy másik bejegyzésem témája lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése