2019. december 19., csütörtök

Escrable

András ötlete volt, hogy vegyünk spanyol nyelvű scrabble-t, az nagyobb kihívás. Meg is rendelte az Amazonon, csak sajnos valami gond volt a fizetéssel – érthetetlen okokból, mivel az ugyanaznap történt másik rendelését (e-könyv olvasó) elkönyvelték és rendesen ki is hozták. András megpróbálkozott még egyszer, megint gond volt a rendszerrel, akkor megrendelte harmadszor is. Ekkor viszont úgy tűnt, mintha két scrabble-t rendelt volna meg. Miután félórát vergődött, hogy hogyan csökkentse le a számukat egyre, tanácsomra (és segítségemmel) írt egy emailt az Amazonnak. Ők visszaírtak, hogy okés, törlik a rendelést. Meg is tették – mindkét rendeléssel.
Eddigre András már eléggé ki volt akadva, úgyhogy feldobtam: ha megyek Budapestre, veszek egy magyar scrabble-t, azzal is lehet spanyolul játszani, maximum kivesszük az ékezetes betűket és valamit átnevezünk ñ-re. De nem, az nem jó, meg különben is Magyarországon drága a scrabble. (Szerintem az Amazonon se olcsó.) Úgyhogy tettünk még egy kísérletet. Ezúttal úgy tűnt, sikeres volt a megrendelés, kaptunk is egy emailt, hogy december 19 és 22 között szállítják ki. Na most ennél én szerettem volna egy kicsit pontosabb meghatározást, mert nem szoktam reggeltől estig otthon dekkolni, különösen karácsony előtti időszakban. Úgyhogy 18-án reggel mondtam Andrásnak: próbálja már kideríteni, mikor hozzák a scrabble-t.
18-án este hatkor csöngettek. Először azt hittem, dr. Cicáék – akik látogatóban voltak nálunk – lekésték a vonatukat délután és ennyi időbe telt, míg visszataláltak hozzánk. De nem, egy csomagszállító ember lépett ki a liftből nagy kartondobozzal. Az Amazon szerint december 18. este 6 óra az december 19 és 22 között van.
Másnap reggel András már alig várta, hogy kipróbáljuk a játékot, bár necces volt a sztori, mert neki 9-kor indulnia kellett a munkába. De azért persze elkezdtük. Aztán egy ponton, amikor neki éppen nem jutott eszébe szó, bejelentette, hogy neki kezdeni kell készülődni (jó kifogás). Annyit sikerült kicsikarnom belőle, hogy ha összekészült és marad még egy kis ideje, folytatjuk a játszmát. Ebbe azonban Kristófnak is volt beleszólása, aki úgy döntött, most már hagyjuk abba:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése