Túravezetés home office-ból

Felháborodva hallom, hogy egyesek szerint a hármas metró felújításának semmi látszatja nincs. Ez egyáltalán nem igaz. Azelőtt például volt a peronon egy kijelző, ami mutatta, mikor ment el az előző szerelvény és/vagy mikor jön a következő, de a felújítás óta ennek se híre, se hamva. Vagyis amikor a Nyugatiban lementem a metróba, még azt hittem, pont odaérek a 7.15-ös találkozóra - aztán 7 óra 8 perc körül kezdtem ebben kételkedni, és írtam Gazsinak egy sms-t, hogy kicsit késni fogok.

Mikor feljöttem a metróból, a túratársak döbbenten fogadtak.
- Hát a Gazsit hol hagytad?
- Miért, azt mondta, velem jön?
- Nem mondta, de azt hittük, ő is ezzel a metróval jött.
Hamarosan fény derült a rejtélyre, ugyanis megcsörrent Endre telefonja; ő felvette és átadta nekem. Gazsi volt a vonalban.
- Sms-ed ébresztett - közölte Gazsi velősen. - Akartam taxit hívni, de azt mondták, leghamarabb 10 perc múlva tudnak küldeni egyet. A túra első felét egyedül kell megtennetek, én Pilisszentléleken csatlakozom.

Gyorsan felmértem, hogy Endrénél van térkép, Zsolt pedig tudja az utat, nagy baj tehát nem lehet. Gazsi azt is mondta, hogy Peti és talán Gergő Dömösön csatlakoznak majd hozzánk. Megvettük a jegyeket és felszálltunk a buszra.

Nem lett igazán kimondva, ki most a túravezető, de a jelek szerint a többiek úgy vették, hogy én. Én viszont nem voltam eléggé felkészülve a szerepre, és nem szóltam másfél megállónál előbb, hogy le fogunk szállni. Nimkát úgy kellett felébreszteni a megállóban, gyorsan leszállt - aztán észrevette, hogy a buszon maradt a telefonja. Gábor az éppen induló busz után futott, dörömbölt a szélvédőjén, mire az megállt és ő felszállt körülnézni, ám Nimka telefonját nem találta. CSak leszállta után jutott eszébe valakinek, hogy rácsörögjön Nimkára, és persze, hogy a nála levő hátizsákból hangzott a csörgés. És persze, hogy ennek ellenére nem indulhattunk tovább, amíg meg nem találta.

Gazsi folyamatosan engem hívogatott, ami azért volt rossz ötlet, mert én nem hallottam a telefont (szerintem gond van a hangkártyámmal, a videókat se hallom), úgyhogy második körben mindig Endrét hívta, hogy adja át nekem - viszont volt, hogy Endre jóval mögöttem jött. És persze Gazsi mindig olyankor telefonált, amikor épp egy patakon kellett volna átegyensúlyozni. Leginkább azért telefonált olyan gyakran, hogy megmondja: Gergő és Balázsék mögöttünk vannak, nem értek oda a találkozóra, de jönnek. Gergő miatt nem is aggódtam, de Balázs és a párja (feltételeztem, ő az "ék") több látványos eltévedést produkált már a túracsoport története során (ezekről itt a blogon is beszámoltam már), úgyhogy kicsit aggasztott a tény, hogy kettesben kóborolnak az erdőben. Ezért a Lukács-árokból felhívtam Balázst, aki közölte, hogy a még piros jelzésen vannak.
- Ha meglátjátok a kiágazást a Lukács-árokba, azon gyertek föl, a tetején megvárunk titeket.

Olykor vissza-visszanézegettem, de Balázséknak nyomát se láttam, így kicsit aggódtam, hogy nagy késéssel érkezünk majd meg Szentlélekre. Végül egy hosszabb egyenes szakaszon két magas embert láttam felénk loholni. Az egyikben elég hamar felismertem Gergőt, a másikról pedig kiderült, hogy Előd. Mindketten Esztergom irányából jöttek, azért nem voltak velünk a buszon.
- Késett a buszotok - közölte Előd. - Láttam elmenni, amikor elindultam a turistaúton, és az majdnem tíz perccel a menetrend után volt.
- Szerintem miattunk késett - vallottam be, és elmeséltem Nimka telefonjának az esetét. Gergő pedig elmesélte, hogy nem együtt jöttek ám, Előd váratlanul bukkant fel, amikor megállt a cipőjét bekötni.
- Elődnek ez a specialitása - világosítottam fel, mert ezt az észrevétlen utolérést máshol is láttuk már tőle.

Amikor kanyarodott az út, lenéztünk, de Balázséknak semmi nyomát nem láttuk. Felhívtam Balázst, aki közölte, hogy még mindig a piroson vannak, viszont mindjárt odaérnek a Szakó-nyereghez. Ezt először nem nagyon értettem, aztán rájöttem, hogy a másik piroson mentek fel, teljesen más irányba, csak szerencsére az is a Szakó-nyeregbe vezet. Így azt javasoltam, hogy ne nagyon pihenjünk az árok tetején, hanem a Szakó-nyeregben, hiszen Balázsék tuti hamarabb érnek oda és várni fognak.
- Aki elkésik a túráról, az magára vessen - jelentette ki Gergő, és Előddel együtt mélységes felháborodásukat fejezték ki afölött, hogy egyesek nem érnek oda a kezdőpontra időben. A forrásnál azért muszáj volt megállni, mert a Hosszú Gábor beigliosztást tartott, de viszonylag hamar továbbmentünk. A Szakó-nyeregnél meglepetésünkre Balázs társaságában Petit találtuk, akiből pedig több talpraesettséget néztem volna ki, mint hogy rosszfelé induljon el a piroson.
- Akkor itt tartsunk pihenőt - javasoltam, mivel kiderült, hogy még jó sokára kell csak Szentlélekre érni. Gazsi ilyenkor előre kiszámítja a pihenőidőt, de mi sokkal demokratikusabban működtünk: Marci (akit nem véletlenül kereszteltünk el Kakukk Marcinak) magára vállalta a jelző szerepét, és bedobta, hogy legyen mondjuk nyolc perc.
- Nem indulunk tovább? - kérdezte csalódottan Balázs. - Mi már félórája itt rostokolunk...

Pilisszentléleken épphogy sikerült letelepednünk a kocsmában, mikor megláttuk a buszmegállótól felénk siető Gazsit. Bár ez a késői becsatlakozás meg volt hirdetve opcióként, ő volt az egyetlen, aki nem kelt föl időben. Viszont, mint kifejtette, így legalább egyensúlyba kerülnek a dolgok: négy éve ugyanis ugyanezen az útvonalon, a kocsma után nem sokkal lefejelt egy ágat és annyira vérzett, hogy félbe kellett hagynia a túrát. Most tehát a másik felét járta végig. Csak Balázs nem került egyensúlyba, mert a kocsmázás után ő felszállt a Volánbuszra és hazament. Kevesebb mint egy órát túrázott a csapattal.