Kesztölci tévelygés

Leányvárnál szálltunk át a vonatról a buszra, ami a menetrend szerint 8.54-kor jött. 8.50-kor megjelent egy busz a megállóban, Gazsi azonban úgy vélte, ez nem lehet a miénk, ezért integetett a sofőrnek, hogy menjen tovább. Utána viszont percekig nem jelent meg másik.
- Nem ez volt a mi buszunk? – vetette fel egy túratárs.
- Nekünk egy esztergomi buszra kell szállnunk – magyarázta Gazsi.
- Erre is Esztergom volt írva.
Gazsi ekkor szembesült azzal, hogy valószínűleg hagyta elmenni a kesztölci buszt, pedig a következő csak órák múlva jön. Különböző csúnya szavakkal illette magát, és félrevonult, hogy áttervezze a túrát. Ekkor jelent meg a kanyarban a kesztölci busz.

- Nem ott fogunk leszállni, ahol felszálltunk – figyelmeztetett Gazsi.
- Még szerencse – válaszolta Tomi. – Elég fölösleges lett volna azért megvenni a jegyet, hogy körbemenjünk.
- Úgy értem, nem ott, ahol a múltkor felszálltunk – pontosította Gazsi. De a biztonság kedvéért Kesztölc, Hősök tere előtt (ott szálltunk fel a múltkor) felállt és az ajtóhoz ment, nyilván megakadályozandó, hogy a túratársak leszálljanak. Persze mindeközben sikerült megnyomnia a leszállásjelző gombot, ami ismét félrevezethetett egyeseket.
- Marad még! – szólt tehát ránk, amikor a megállóba érkeztünk. A buszon rajtunk kívül utazó egyetlen utas kissé elbizonytalanodott, de azután összeszedte a bátorságát és leszállt.
Amikor leszálltunk a buszról, telefonált Előd, aki autóval érkezett.
- Hol tud itt parkolni? – tolmácsolta Gazsi Előd kérdését.
- Hát, fogalmam sincs – mutattam körbe a falusi utcákon, amelyeken kb. 50 méterenként állt egy-egy autó a járda mellett (köztük a buszmegálló előtt egy furgon, úgy, hogy a busz alig fért el mellette). – Majd csak talál valamit.
- Már leparkolt a Hősök terénél, azt mondja, futva jön – közvetített Gazsi, majd miután letette a telefont, felvetette: - Vicceljük meg egy kicsit. Amikor jelt adok, elindulunk arra, amerről jött.
Nemsokára megláttuk a lejtőn felfelé rohanó Elődöt, akinek igencsak kikerekedett a szeme, mikor vele szemben szép komótosan elindultunk.

A turistaútra érve kiderült, hogy még a modern technikával sem egyszerű a túravezető élete.
- Eltévedtünk – panaszolta Gazsi. – A kék jelzésen vagyunk, pedig ez – mutatott a GPS-én jelzett nyomvonalra – lilát mutat…
- Ez vízálló egyébként? – kérdezte Tomi, ürügyet keresve, hogy újra elmondhassa a „hogyan ment tönkre a vízálló okosórája a miskolctapolcai barlangfürdőbe” történetet.
- Igen, ezt kifejezetten úgy fejlesztették ki, hogy tengeri használatra alkalmas.
- Annak meg mi értelme? – csodálkozott Előd. – A tengerben nincsenek is turistautak.