Laura, a koordinátor

Laura egy héttel a konferencia előtt rám írt: jeleztek-e már, hogy engem választottak vagy sem. Mondtam, hogy igen, jeleztek, és konstatáltam, hogy akkor valószínűleg nem Laurával fogok párban dolgozni. Aztán három nappal a konferencia előtt kiderült, hogy mégis. Mondjuk kicsit meglepődtem, hogy aznap Laura egy római fotót tett ki a Facebookjára, de gondoltam, ő is olyan, mint Zsolti, aki fél évvel a törökországi ösztöndíjból való hazatérése után tette ki az ottani képeket. Utóbb derült ki, hogy Laura tényleg Rómában volt kedden, mikor felhívták, hogy a másik tolmács lemondta és mégis övé a munka. Mivel a kontaktunkat amúgy Lorenzónak hívják, Laura először azt hitte, az RBNB-s házigazdája telefonál, és nem értette, miért Lyonról karattyol.

A hirtelen beugrás magyarázta, hogy a résztvevők listáján miért nem szerepelt a neve; magyar névként csak egy ismeretlen férfit láttam, akiről utóbb kikövetkeztettük, hogy román tolmács. A szervezők is összezavarodhattak ebben: minden tolmács nyakbavalóján szerepelt az általa beszélt nyelv országának zászlaja, de Lauráéra román zászlót tettek. Ez volt Laura számára a konferencia napjának első meglepetése; a második, hogy Lorenzo megkérte, legyen ő a tolmácsok koordinátora. Ahhoz képest, hogy ő került be legkésőbb a csapatba, ez érdekes választás volt. Rögtön szembesült is az első problémával: a terembe nemcsak a résztvevőket nem engedték be kezdés előtt, hanem minket sem, noha logikusan nem árt, ha a tolmácsok a kezdésre munkaképes állapotban a kabinban vannak és megismerkedtek a felszereléssel.
-Koordinátor asszony, mit csináljunk?-kérdeztem.
-Ha még egyszer így szólítasz, eret vágok rajtad - fenyegetőzött Laura, majd az egyik ajtónál álló biztonsági őrhöz fordult és magyarázni kezdte, hogy mi a tolmácsok vagyunk. Ennek magyarázhatta; a franciák szép népszokásához híven egy szót sem tudott angolul. Elővette viszont a google fordítót, hogy Laura írja bele, mit akar. Laura beírta az "interpreter" szót, mire kijött francia megfelelőként ugyanez a szó, csak az egyik e betűn volt egy vonal. A biztonsági csávónak viszont nem volt utasítása erre a váratlan helyzetre, ezért a másik ajtóhoz küldött. Ott megismétlődött ugyanez a jelenet. Laura gyorsan írt Lorenzónak, hogy helyzet van, mire Lorenzo megadta annak az embernek a nevét, aki ebben az ügyben illetékes.
-Te láttad ezt a fickót?-kérdezte Laura a névre mutatva. Fogalmam sem volt, ki ő; körbenéztük a standoknál, de nem találtuk. (Csak az utolsó nap került elő, amikor is kiderült róla, hogy amúgy nő.) Viszont végre kinyitották az ajtókat, és a tömeggel együtt mi is betódultunk. Amúgy a legtöbb másik tolmácsfülkében már ültek, vagyis a kollégák tudtak valamit, amit mi nem.

A többi alkalommal sem sikerült előbb bejutnunk, mint a résztvevőknek, de addigra már megtanultuk, hogy úgyis késve kezdünk, fölösleges sietni. A szünet után Laura bosszúsan jött vissza a fülkébe.
-Útközben csak hárman állítottak meg és kérdeztek tőlem dolgokat románul - mutatott a névkártyájára.
- És mondtad, hogy nem beszélsz románul?
- Igen, de nem értették. Elvégre pont azért akartak román tolmácsot, mert nem tudnak angolul...