2020. június 13., szombat

Demonstráció a "nép" bevonásával

A Frauenstreik nevű feminista csoport ezúttal nem a belvárosban, hanem Meidlingben szervezett nőjogi demonstrációt. Ez ugyebár az a munkásnegyed, ahol én is lakom, és ennek a döntésnek nemcsak az volt az előnye, hogy sétálva 10 perc alatt odaértem a helyszínre, hanem az is, hogy így az egyszerű emberekhez is eljutott az üzenet. A Meidlinger Hauptplatzon péntek délután dolgozók siettek haza a munkából, gyerekek pancsoltak a szökőkútban (és a tüntetést felvigyázó rendőrök nem parancsolták őket ki onnan, mint Magyarországon tennék) és nyugdíjasok uzsonnáztak a kávézók teraszán. Ez utóbbiakat aktívan sikerült be is vonni, ugyanis a tüntetés résztvevőinek egy része családi piknikként fogta fel az eseményt: leterítettek egy pokrócot a kőre, és amikor a gyerekek elunták magukat, apuka tollasozott vagy labdázott velük. Egy ilyen alkalommal a labda célt tévesztett és a teraszon ülő néniknél landolt. Ők segítőkészen visszadobták. A labdát elkapó családtag újra dobott, ám a terasz előtt álló csávó elhajolt a labda elől; így az nemcsak megint a nyugdíjasokhoz érkezett, de úgy festett az egész, mintha kifejezetten nekik dobták volna.

A demonstráció programja változatos volt: beszédek és zenei műsorszámok váltakoztak. Igazából szórakoztatás szempontjából nem mindig az utóbbiak nyertek: az amúgy igen lelkes feminista kórusnak még gyakorolnia kell a kórusban éneklést, viszont a kelet-európai vendégmunkások jogaiért felszólaló nő jobb volt, mint egy dumaszínház. Egy overallos fekete csajt kell elképzelni, aki azzal kezdte, hogy folyton megkapja a kérdést: "tudsz esőtáncot járni?" "Már hogy tudnék, vazze, szlovák vagyok!" És így tovább (sajnos nem minden poénját értettem). Beszéde olyan hatásos volt, hogy mikor véget ért, egy hidzsábos anyuka elengedte a babakocsi fogantyúját és lelkesen tapsolni kezdett - miközben a babakocsi szépen továbbgurult a kövezeten. Szerencsére anyuka időben észbe kapott, így nem lett baleset a dologból.

Az afrikai-szlovák előadót természetesen becserkésztük, hogy írjon ő is üzenetet: ugyanis a standunknál üzenetet lehetett hagyni a magyar kormánynak a nők elleni erőszakkal kapcsolatban. Nem kellett csalódnunk benne. A tábla szövege: "Orbán, ne felejtsd el, honnan jöttél."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése