Értesítjük utasainkat

Szóval abban a hitben voltam, hogy ha négy órakor elindulok Gödöllő főteréről, akkor 5 körül visszaérek Pestre, és akkor még haza tudok menni a Gáborral való találkozó előtt a gluténmentes kekszért, amit direkt neki hoztam Bécsből. Tita ki is nézett egy fél ötös gyorsvonatot, ami félóra alatt bent van a Keletiben. De azért gondoltuk, útba ejtjük a HÉV-megállót is, hátha azzal hamarabb hazajutunk.


Miután a megállóba menet örömmel állapítottuk meg, hogy a "Gödöllő híres szülöttei" plakátsorozatból maga Bürgi díszeleg a főtéren (képünkön), kiértünk a HÉV-hez, és megállapítottuk, hogy két perce ment el. Tita felajánlotta, hogy akkor kivisz az állomásra. Visszaslattyogtunk a kocsihoz, beültünk és elindultunk. Ekkor már negyed volt, és még jegyet is kellett vennem a vonatra, ráadásul a gödöllői állomást átépítik, a jegypénztár egy konténerbe költözött az út túloldalán. Tita kirakott a pénztárnál és elment leparkolni, én egy darabig kerestem a bejáratot, megtaláltam, beviharzottam (szerencsére nem volt előttem senki, nyilván mások se találtak ide) és kértem egy jegyet Pestre.
- Melyikre? - kérdezte a pénztáros.
- A 16.30-asra, ha elérem.
Megkaptam a jegyet, átszaladtam az úttesten, Titával együtt fel a peronra. Elég sokan táboroztak ott (szó szerint: a fiatalok a földön ültek a hátizsákjaik mellett és csipszet ettek), így feltételeztük, hogy a vonat nem ment még el. Hamarosan megszólalt a hangosbemondó:
- Értesítjük utasainkat és a vonatra várakozókat - majd elhallgatott. A vonatra várakozók (akikbe amúgy az utasok is beletartoztak, nem tudom, miért kell ezt mindig külön szedni) kíváncsian várták, hogy miről értesítik őket, de mindhiába. Pár perc után (amikor a vonatunknak már meg kellett volna érkeznie), a hangosbemondó ismét megpróbálkozott.
- Értesítjük - ezúttal csak eddig jutott. Közben láttuk, ahogy a soron következő HÉV szép lassan kihúz az állomásról. A hangosbemondó végre magára talált.
- Értesítjük utasainkat és a vonatra várakozókat, hogy a Hatvan felől Budapestre induló gyorsvonat előreláthatóan 14 percet késik.
Na ez már rosszul hangzott. A csipszevő fiatalok elkezdtek berendezkedni hosszabb időre a peronon. Tita bedobta, hogy ne menjünk-e át a buszpályaudvarra, de egyrészt már megvettem a vonatjegyet, másrészt ki tudja, mikor megy a legközelebbi busz. Úgyhogy megvártam a 14 percet késő vonatot, amely aztán további késést szedett össze a gödöllői szakaszon, 5 helyett fél 6-ra értünk a Keletibe. Épphogy odaértem 6-ra, hazamenni már nem volt időm. Gábor keksze azóta is a fiókban lapul, remélem, legközelebbi látogatásomig nem eszik meg a molyok.