A pesszimista előrejelzések ellenére szép napos időben indultunk el fölfelé. Az egyik kert előtt egy padon két dobozban gyümölcsöt találtunk: az egyikben rengeteg körtét, a másikban szőlőt, mellette pedig egy cetlit, hogy minden kosár gyümölcs 500 Ft. Zsófi megvette a körtét, Kristóf a szőlőt, és imígyen túrakajával felfegyverkezve vágtunk neki a meredeknek.
Párszáz méter múlva egy erősen elkopott táblát találtunk, ami a kilátót jelezte, valamint két nyelven azt, hogy a belépő 00 Ft. Elgondolkoztunk, hogy vajon lemaradt-e elölről egy számjegy és ha igen, micsoda, de aztán úgy voltunk vele, hogy majd ott megtudjuk.
Az erdőbe érve egy "Kata és Nikó futóköre, 8,25 km" tábla fogadott, arra vonatkozó jelzés viszont nem, melyik irányban találjuk a kilátót. A jobb oldali tűnt ígéretesebbnek, úgyhogy elindultunk arra; végülis ha ez körtúra, ha máskor nem, visszaútban megtaláljuk a kilátót. Kiderült viszont, hogy Kata és Nikó jó erőben vannak, mert elég meredek szakaszt kellett megmászni, mire kiértünk néhány szép kilátást nyújtó padhoz.
Móni itt jelentette be, hogy inkább visszafordul, de biztattuk,hogy a kilátó már nem lehet messze. Kristóf viszont azt unta el, hogy a kezében hordja a tálka szőlőt.
- Ha senki nem kér, akkor én ezt itt hagyom.
- Szegény termelő biztos szomorú lenne, hogy a gyümölcsének csak ennyi a becsülete - mondtam. István végül vállalta, hogy átveszi a szőlőt és ő hozta tovább.
A kilátó valóban nem volt messze, de elég romos állapotban volt. Kristóf elindult felfelé a lépcsőn; én indultam volna utána (a "belépni életveszélyes és tilos" tábla ellenére), de ő már jött is vissza.
- Teljesen megszűnik a lépcső, nem lehet továbbmenni.
- És onnan látni valamit?
- Csak a fákat.
Csináltunk egy csoportképet a zombikilátó előtt, azután Móni és Orsi visszafordultak (lefelé menet a helybéliektől megtudták, hogy pár éve villám csapott a kilátóba, azóta ilyen). Mi többiek továbbindultunk Kővágóörsre. Nagyon reménykedtünk, hogy ott még nyitva van a bolt, mert már mindannyian kezdtünk kifogyni a vízből, és szőlő sem maradt túl sok. Épp ezért nem vágtunk át a falu szélén a másik jelzésig, hanem begyalogoltunk a központba. Fölösleges volt: mint kiderült, a bolt 12-kor zárt. "Hátha találunk másikat"- alapon továbbmentünk, de se bolt, se kocsma, sőt még emberek se jártak az utcán.
- Nem lehet, hogy azért ilyen üres a falu, mert a lakói szomjan haltak? - vetette fel Kristóf. Ekkor azonban felfedeztem egy közkutat, amiből feltöltöttük kulacsainkat. Hamarosan az is kiderült, miért volt olyan néptelen a falu: az egyik étteremben ugyanis láthatóan esküvő folyt. Nyilván mindenki ott volt, kivéve egy viharvert, farkatlan öreg kandúrmacskát, aki tőlünk is riadtan menekült, meg azt az öt terepjárót, akik pont akkor húztak végig a főutcán, amikor mi annak a járda nélküli szakaszán jártunk.
Visszafelé a 12. századi ecséri templomrom felé jöttünk. A templom előtt valami fotózás folyt, egy bőrszerkós lányt fotóznak, amint valami alkoholt iszik (nem fejtettük meg, miért). Bent a romok között szerencsére nem járt senki, körbesétálhattuk az egész templomot.
- Tudjátok, mindig azon csodálkozom - mondta Kristóf -, hogy ezek a középkori emberek mindenféle műanyag flakonokat meg sörösdobozokat szétdobáltak a templomokban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése