2021. október 6., szerda

A közvécé foglya

 Este 8-kor épp a macska rockzenei ízlését teszteltem, amikor András felhívott, hogy segítségre van szüksége. Elromlott egy akadálymentes vécé zárja, amit éppen takarított a Waldmüllerparkban, és ő bent ragadt. A műszakvezető nem veszi fel a telefont, így nekem kéne odamennem; az ajtón ugyanis belül nincs kulcslyuk, de kívül igen, tehát ha ő alul kiadja a kulcsot, én ki tudom engedni. Sajnos pont egy jó messze levő vécét választott a bent rekedésre, úgyhogy figyelmeztettem, hogy időbe fog még telni, de mivel a semminél az is jobb, elindultam, és még a google mapset is az utcán menet közben néztem meg, hogy egyáltalán hogy jutok el oda.

A Westbahnhofnál tévelyegtem egy sort a villamosmegállóig, de aztán megtaláltam, felszálltam a Bimre - és ekkor hívott András, hogy sikerült elérnie Karlt (a műszakvezetőt), az félóra múlva ott lesz, és akár haza is fordulhatok. Mivel ekkor már csak 12 percre voltam a Waldmüllerparktól, úgyhogy úgy döntöttem, előbb érek oda, mint Karl. Kiderült viszont, hogy Karl túlbecsülte a szükséges időt, mert mikor átvágtam a kivilágítatlan parkon, azt láttam, hogy ott áll már a vécénél és a fenti vésznyitót próbálja csavarhúzóval kinyitni. Mondjuk a csavarhúzóval nem igazán talált bele, ezért odavilágítottam kicsit a telefonommal, de mint kiderült, nem ez volt a gond, Karl ugyanis hamarosan feladta, hozott a kocsijából egy ollót és azzal próbálta elfordítani a nyitót. Ezzel még annyira sem ment. Közben András arra jött rá, hogy nincs az ajtó alatt rés, ezért nem tudná kiadni nekem a kulcsot. Meg hát most már reménykedett, hogy Karl megmenti, főleg, mert ő nem látta, mit bénázik szegény az ollóval.

Karl végül feladta és elővette a zsebéből a mesterkulcsokat. Valamiért viszont nem az ajtó kulcsával próbálkozott előbb, hanem oldalt a biztonsági kulccsal.

- A másik kulcs nem működik? - kérdeztem. Karl előkereste az ajtó kulcsát, betette a zárba, és hamarosan András csaknem egy órai fogság után szabad volt. Visszamentünk az autójához, ami mellett ott állt Karl autója és egy rendőrautó.

- Itt vannak a rendőrök is - állapította meg András.

- Karl őket is riasztotta?

- Nem, ők amúgy is szoktak itt flangálni, mert ebben a parkban nem túl jó a közbiztonság.

- Ja, azt hittem, van itt valahol egy fánküzlet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése