2022. március 31., csütörtök

Szemvizsgálat

 Elmentem szemvizsgálatra, hogy megnézzék, jó-e még a régi szemüvegem. Kicsit várni kellett, mert épp valaki más volt a vizsgálóban; ezalatt a másik eladó egy fiatal lánynak magyarázta, hogy az általa választott keret túl nagy a fejéhez. Ennek illusztrálására ő maga is feltette.

- Látja, ez túl sokat fed az arcomból. Olyanoknak való, akinek nagyobb a fejecskéje.

Az állatorvos-talk folytatódott a vizsgálati helyiségben is, amikor az optometrista felvezette:

- Most megnézzük, hogy ezzel a lencsével el tudjuk-e olvasni a kivetített betűket.

Ez arra emlékeztetett, amikor János nagybátyám (amúgy állatorvos) úgy kezdte Salamon cicám vizsgálatát, hogy "először a fülünket vizsgáljuk meg". Salamonnal ellentétben azonban én nem álltam meg szó nélkül.

- Mármint én, mert gondolom, ön el tudja.

A közelre látás ellenőrzésére egy papírlapot adtak mindenféle szövegekkel, köztük egy tortarecepttel. Természetesen itt is találtam kifogásolnivalót.

- Azt írják, egy bögre író kell bele. Vajon muszáj prózaírónak lennie, vagy lehet költő is?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése