Már a túra elején egyértelmű volt, hogy ebben a melegben túrakutyánknak, Baracknak van a legtöbb energiája. Amikor Vácon leszálltunk a vonatról, Roland hosszú pórázra engedte, mire a négylábú leszáguldott a vonat emeletéről, ki a peronra. A vonatra várakozók csodálkozva figyelték az önállóan közlekedő, mégis pórázt viselő kutyust. Gazsi megadta a magyarázatot:
- A gazdája még az emeleten van.
Roland később ideiglenesen Tibire bízta Barackot, aki utóbb valószínűleg megbánta ezt a vállalását. Barack ugyanis kimeríthetetlen energiákkal rendelkezett; időnként azt láttuk, hogy elszáguld előttünk, maga után vonszolva (beleértve a váci állomás lépcsőjén) az őt lihegve követő Tibit.
Hazafelé jövet a diósjenői vonaton egy egészen más állat csatlakozott hozzánk:
Én kifejezetten szépnek találtam, ám a mellettem ülők kiakadtak. Mivel a rovaron felül egy kisebb lombos gallyat is befújt a szél, ezt megragadtam és odanyújtottam a szöcskének, hogy másszon fel rá. Fel is mászott, majd tovább a kezemre (Tomi kezdett láthatóan rosszul lenni). Megmagyaráztam a szöcskének, hogy jobb lesz neki a gallyon; megérthette, mert visszamászott, én pedig felálltam és a lehúzott ablakon kidobtam a gallyat. Elégedetten ültem vissza - míg észre nem vettem, hogy a mögöttünk levő üléseken Tibi épp a fejéről szedi le ugyanezt a gallyat, amit a menetszél visszasodort a vonatba. A szöcskét azonban nem találtuk, így lehetséges, hogy neki sikerült kint maradnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése