Spanyolországban ugye a Háromkirályok hozzák a gyerekeknek az ajándékokat január 6-án, és ennek megfelelően január 5-én délután és este minden város különböző programokat szervez. Miután az volt a hírverés, hogy a mi városunké az egyik legnagyobb, a déli parton élő ismerőseink is felkerekedtek, hogy csatlakozzanak az ünnepléshez.
A terv az volt, hogy a parádé előtt beülünk valahova borozni, ám az általam javasolt mindkét étterem zárva volt. ("Ezeknek az embereknek semmi üzleti érzéke?" - mérgelődött még délután az egyik szomszéd néni, aki kedvenc kávézójával járt így.) A harmadik hely tömve volt, de szerencsére negyedik próbálkozásra találtunk egy helyet, ami félóra múlva zárt, így már nem is voltak sokan, de inni még lehetett. Utána lementünk a főtérre, ahol már napközben kordonokat állítottak fel, azok mögött tolongott a nép a felvonulásra várva. Barátaink azt olvasták, hogy a Háromkirályok egy csomó cukorkát és sípot fognak osztogatni. Én mondjuk a sípra gyúrtam - tüntetéseken jól jön az ilyesmi - ők viszont nem vacsoráztak, ezért nagyon reménykedtek a cukorkákban.
Végre meghallottuk a zenét és hamarosan megérkezett a menet. A felvonulók láthatóan nem korlátozták magukat a karácsonyi tematikára: volt ott az avataroktól a Mancs Őrjáraton át a dinókig mindenféle szerzet.
Mindhárom napkeleti bölcsnek saját kocsija volt, és már messziről láttuk, hogy körülöttük valóban cukorkák repkednek a levegőben. Attila előrelátóan levette a szemüvegét, de szerencsére a repülő tárgyak nem bizonyultak túl keménynek: kicsi, rúd alakú zselés cukorkák voltak mindenféle ízben. Körülöttünk is záporozni kezdtek, mire a fiúk lehajoltak meg nagyobb hévvel szedegették őket a földről, mint a körülöttünk levő gyerekek.
- Nincs több cukorka? - kérdezte Misi.
- Lehet, hogy a földön még van, nézzetek körül.
Az első napkeleti bölcs (spanyol sorrend szerint vélhetően Menyhért) továbbhaladt, és egy darabon ismét gyalogos menetelők következtek, köztük valamiért egy fél oroszlán.
- Már látom a következő kocsit! - jelentette Attila.
- És dobálnak róla cukorkát?
- Hihetetlenek vagytok! - csóváltam a fejem. - Felnőtt emberek itt állnak a Háromkirályok vonulásán, és csak a cukorka érdekli őket!
A Gáspár már jóval több cukorkát dobált és jóval lendületesebben:
Az egyik tényleg ijesztően koppant a szemüvegemen, bár kárt nem okozott benne. Záporoztak a cukorkák, még a hajamba is került, és a földre esetteket is egész jól lokalizáltuk már, de a fiúk kezdtek megcsömörleni.
- Még az alsónadrágomban is cukorka van! - jelentette be Misi. Zolinak egész más volt a problémája.
- Ez a fickó itt mögöttem hétéves korában nagyon beteg volt.
- Tényleg?
- Igen. Hiányzott az iskolából, amikor a pontot tanulták.
Az utolsó kocsin Baltazár előrelátóan segédet is fogadott, hogy még hatékonyabban tudja terjeszteni az igét, mármint az édességet.
A biztonság kedvéért elfordultam, a szemüvegem épségét megóvandó. Társaim már egyáltalán nem kértek cukorkát, de azért továbbra is lelkesen szedegették össze. A felvonulás végén két maroknyit adtak nekem azzal, hogy Andrásnak küldik. Még mindig van belőle a szekrényben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése