Lássuk be: nem mindenki elég fit ahhoz, hogy megmásszon egy 3700 méteres hegyet (a tengerpartról indulva pláne nem, bár ilyen túraút is van, de még 2000 méterről se feltétlenül). Ezért sokan csinálják azt, hogy a kabinos felvonóval mennek fel a Teide csúcsára, és utána gyalog jönnek le valamelyik úton. Mi is ezt terveztük nemrég. A felvonó aljában volt a találkozó, és mikor odaértünk, Erica azzal várt minket, hogy Abel, a túravezető, két másik emberrel együtt elvitt két autót a túra végpontjához, hogy azok majd visszahozzák a sofőröket az autóikért. Addig mi a lépcsőn üldögéltünk és a túratársak panaszkodtak, amiért a kávéautomata a (9-ig zárva tartó) büfén belül van, pedig igazán elé is kitehették volna. Én szóltam nekik, hogy ezt a kávét már próbáltam és borzalmas, de nem hittek nekem, és 9-kor, amint az ajtó kinyílt, kollektíven megtámadták az automatát. Aztán közölték, hogy szar volt a kávé. Én a magam részéről inkább a reggeli fényekben gyönyörködtem, amint beszínezik a szuperkrátert:
Sorra érkeztek a túratársak, és Erica mindegyiküknek megmagyarázta a túravezető távollétének okát. Hamarosan egy fiatal pár jött oda hozzánk túrabotokkal. Senki sem ismerte őket, de hát a csapatunkhoz mindig csatlakoznak új emberek. Ezért sorra bemutatkoztunk.
- Abel és José Luis elmentek letenni két autót a Roques de Garcíához, ahol a túra vége van - tájékoztatta őket is Erica. A srác meglepett arcot vágott.
- A Roques de Garcíánál van vége? Én nem így tudtam. És ki az az Abel?
- A túravezető - felelte Erica, majd gyanakodva megkérdezte: - Nem Abel túrájára jöttetek?
Kiderült, hogy nem. A jelek szerint egy másik csoportnak is ugyanakkor volt a találkozója...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése