Időjárásbemutató

Hótalpas túránk túravezetője azt ígérte, hogy időjárásbemutató lesz, vagyis hó, napsütés, szél, minden várható. Nos, ez a program nem teljesen valósult meg.

A kiindulási ponthoz érve felhős idő és majdnem plusz négy fok fogadott minket. A hótalpakat az olvadás miatt fel se tudtuk csatolni, a hátizsákhoz kellett erősítenünk őket (ami egyáltalán nem könnyű feladat!). Több száz métert mentünk már fölfelé, és Csaba már attól tartott, hogy a nyeregig vinni fogjuk a hótalpakat. Szerencsére az egyik idősebb túratárs elejtette a magáét, és ettől idegenvezetőnknek eszébe jutott, hogy miért is jöttünk. Felcsatoltuk a hótalpakat. Nekem persze pont egy selejtes jutott: hiányzott róla egy kis fém pöcök, amelynek funkcióját azóta se fedeztem fel, de senki nem használta semmire.

Amint felértünk a gerincre, a köd és a hóvihar keverékét találtuk. Felváltva játszottam azt, hogy a Delta elejének felfedezői meg hogy Sir Edmund Hillary vagyok. Ráadásul előttem egy olyan úriember ment, aki nem csatolta fel hótalpait és helyenként térdig süppedt a hóba, ezeket a süppedéseket pedig nekem kerülgetnem kellett. Ne kérdezzétek, miért cipel fel valaki egy pár qrva nehéz vas hótalpat a hegy tetejére, ha nem csatolja fel. Mondjuk annyiból jól jött, hogy amikor Csabának a hótalpán elszakadt egy szíj, kölcsönkérhette tőle az egyiket.

Végre elértünk a rendkívül informatív tájékoztató táblához (ld. második kép). Eddigre az egyik szőke lánynak, aki valami okból sose hord sapkát, divatos fehér csíkok keletkeztek a hajában, sőt még a szempillái is meghosszabbodtak. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy én túl jól tűrtem be a hajamat, ezért gyorsan kiszedtem néhány szálat - a mellékelt képen látható, hogy ez a terv később bevált.

Az erős hófúvásban kihagytuk a mellettünk levő csúcsot, hanem lemenekültünk a fenyőerdőbe. Itt szembejöttek szlovák kollégáink, akik lelkesen monologizáltak anyanyelvükön. Mindössze egyikük jött rá, hogy magyarok vagyunk, és megosztotta velünk magyar szókincsét, amely két kifejezésből állt: "nem tudom" és "pina". Utóbb hívta fel figyelmünket egyik útitársnőnk, hogy valamelyik szlovák hótalpas márkás(!) húsvágó bárdot hordott az oldalán, és megállapítottuk, hogy bizonyára emberáldozatra készülnek.

A köd ugyan nem oszlott (konkrétan az orrunkig láttunk), de mivel a vége nagyon lemaradt, az időt kitöltendő felmásztunk egy közeli csúcsra. Idegenvezetőnk ismét elmondta, merre mit nem látunk, lefelé menet pedig a szélfútta hóbuckák alatt medvéket véltünk felfedezni. A nyeregbe érve aztán megpillantottuk a medvét, aki lábán kék hótalpakkal feküdt egy kisméretű (azaz valószínűleg középméretű, csak hóval betemetett) fenyő mögött. Láttunkra a medve felállt, csatlakozott hozzánk és elmondta, hogy a lemaradtak közben beelőztek, így elindultunk lefelé. A köd nem szállt fel a nap hátralevő részében.