Csokoládé múzeum

János több meghívót is küldött a csokoládé múzeumban tartandó év végi tárlatvezetésre. Sajnos ezekben elfelejtette megemlíteni a címet, ami az eseményt megelőző este tudatosult bennem. Rögtön dobtam egy sms-t Petinek, hátha ő képben van, de csak annyit értem el, hogy ő is bepánikolt, minthogy nem tudta. Másnapra kiderült az infó: Árpádföldre kell kibumlizni a 31-es busszal vagy a csömöri HÉV-vel.

Na most, ha az ember ideje drága - mint az enyém - akkor előre megnézi a buszmenetrendet, hogy a legoptimálisabban érjen oda. Meg is néztem, hogy 17.34-kor indul a 31-es az Örsről. Kábé kiszámítottam a metrót is, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy nem tudom,hol áll meg a busz. Mire odaértem volna a megállóba, a menetrend szerint pont elment volna az orrom előtt, viszont éppen indulóban volt egy gödöllői HÉV. Gyorsan felpattantam rá, és csak indulás után tudatosult bennem, hogy ez nem érinti Árpádföld megállóhelyet. Leugrottam tehát az első megállónál, és a következő ellen-HÉV-vel vissza az Örsre. Az internet szerint 17.48-kor indulna egy busz, azt pont elérem.

Az internet tévedett, a busz 17.55-kor indult. Már majdnem leszálltam és hazamentem abban a hitben, hogy biztosan nem várnak meg a tárlatvezetéssel. Nem is vártak, de szerencsére mikor odaértem, még csak a múzeum történetén voltak túl, és János éppen azt magyarázta, hogyan kell belemártogatni a marcipángolyókat az előtérben álló csokiszökőkútba. Megnyugodhattam tehát: nem maradtam le az érdekes részekről.

János kollégái valószínűleg direkt miattunk maradtak bent ilyen sokáig, az azonban biztos, hogy ezt a csoportot nem egyhamar felejtik el. Rögtön a csokiszökőkút után Törpilla lelkesen mesélte:
-Azt mondták, hogy akárhová dughatom a nyelvemet, ahová csak akarom!
Gratuláltam neki, hozzátéve, hogy sajnos nekem ilyet kevesen mondanak, mire Peti elpirult és valami olyasmire célzott, hogy többé nem jön leszbikusokkal múzeumba.

Természetesen mások is produkálták magukat. Johnny például valamiért minden kiállítási tárgyat megfogdosott.
-A kiállítási tárgyakhoz nem nyúlunk, jóember!-szólt rá János, ez azonban Johnnyt nem hatotta meg.
-Én nem vagyok jó ember-védekezett.

János interaktív tárlatvezetési módszere szintén bőven adott alkalmat szellemes vagy annak szánt megjegyzésekre. Például:
-Mit gondoltok, miért hívják a Mozart-golyót Mozart-golyónak?
-Hát mert gondolom Mozartnak is volt golyója.
-Az azték birodalomban 100 kakaóbabért egy rabszolgát lehetett kapni, 2-ért egy fej káposztát, 4-ért egy kecskét. Mit gondoltok, mit lehetett kapni 12 magért?
-Dáciát!
-A túró rudit egy Rudolf nevű cukrász találta fel, a vezetéknevére nem emlékszem...
-Hát nyilván Túró, nem?

Privilegizált csoport lévén, minket a borospincébe is levittek, ahol egy asztalon kis pálinkáspoharak álltak.
-Körte, barack, szilva, cseresznye?-tette föl a kérdést János mindenkinek. Én a cseresznyét választottam, bár némileg aggódva, hogy ismét pálinkának becézett denaturált szeszt kapok. Amikor azonban megszagoltam, megnyugodtam.
-Tökjó illata van! Szagold meg!-nyújtottam oda Johnnynak. Ő megszagolta.
-Ez körte. Ja nem, szilva!

Nem biztos, hogy jó ötlet volt pálinkázás utánra időzíteni a legizgalmasabb feladatot, amikor is saját sütit készíthettünk. Mindenki kapott egy kis formát piskótából (olyan alakú, mint egy gyümölcskosár) és egy csokiszökőkútból folyathattuk rá a csokit. János mondta, hogy majd szól, mikor vegyük el a kosárkát (trükkös, mert a csoki kevesebbnek látszik, mielőtt szétterül); őrá hallgassunk, ne a mögöttünk állóra. A baklövésekre hajlamos Cseke direkt kétszer is megkérdezte, mielőtt a szökőkúthoz lépett:
-De ugye szólni fogsz?
-Persze, persze-nyugtatta meg János, így Cseke elkezdte a műveletet. Nekem úgy tűnt, kicsit túlzottan megtelt már a kosárkája, de János nem szólt semmit.
-Szerintem már elég lesz-mondtam, János azonban rögtön rám dörrent:
-Nem a mögöttünk állóra hallgatunk, hanem rám!-Aztán Cseke kosárkájára nézett.-Ja, ez tényleg sok lett. Bocs, elkalandoztam.

A csokikosárkát fűszerekkel is megszórhattuk. Gábor találta ki, hogy ugyanezen fűszereket rászórhatjuk a János munkatársa által kínált forró csokira, amivel kapcsolatban ugyan figyelmeztetett, hogy nem túl forró. Én meg is szórtam rögtön fahéjjal és darált dióval; elkeverni nem volt mivel, de jó lesz a tetején is. Csakhogy kiderült, hogy a figyelmeztetés ellenére az ital igencsak forró. Hűtési célból megfújtam - mire fahéjfelhő emelkedett ki belőle egyenesen a szemembe, és csak áldhattam az eszemet, hogy nem csilivel fűszereztem.

Az utolsó teremben - általában tárgyalónak használják - valamiért szépségkirálynő-koronák és kardok hevertek az asztalon. Egy hosszú hajú lány rögtön magára is tett egy koronát, és hiteles szépségkirálynős beállásokban fotóztatta magát, időnként elsütve a "world peace" mondatot. A kardot először Cseke próbálta kihúzni oly módon, hogy markolatát a combjai közé szorította és elkezdte felfelé húzni a hüvelyt. Nem meglepő módon hangos csattanás lett az eredmény.
-Bocs, kiesett a lábam közül-magyarázkodott, mikor odanéztünk. Míg a többiek arra célozgattak, hogy vajon még mi szokott kiesni a lába közül, Peti és Törpilla lecsaptak a kardra, és különböző beállásokban fotóztatták magukat vele.
-Milyen aranyosak vagytok így együtt!-jegyezte meg valaki.
-Hát igen, mi összetartozunk. Régi páros vagyunk.
-Na persze, biztos már az óvodában is ez volt a jeletek - a kard meg a hüvely...