Nyelvészkedés a Gödöllői-dombságban

Míg Tóni az almáit rendezgette, Hörbi előresétált a peronon, de azonnal vissza is jött.
-Gyerekek, rossz helyen szálltunk le! Ez nem Erdőkertes!
-Még visszaszállhatunk-mozdultam a vonat felé, amely azonban épp akkor elindult és otthagyott minket.
-Ha nem Erdőkertes, akkor micsoda?-csodálkozott Tóni. Hörbi az állomáson található táblára mutatott, amelyen ez állt:


Miután úgy döntöttünk, hogy mégis jó helyen vagyunk, elindultunk. A faluban gyalogolva ugyan ismét elbizonytalanodtunk párszor, mert az egyik utcanévtáblán Erdőkertes, a másikon Veresegyház állt; szerencsére azonban a sárga négyzet jelzést sűrűn felfestették, a biztonság kedvéért rendszerint ugyanarra az oszlopra kétszer is. Így nem okozott gondot kiérnünk az erdőbe, és némi gyaloglás után megtaláltuk a Margita-kilátót. A betontorony tetejére valaki okosan magyar koronát illesztett, ettől minket az építmény nagy népnemzeti dildóra emlékeztetett. Míg mi Sanyival megmásztuk, Tóni sms-t küldött Péteréknek: "Üdvözlet a Margitáról!" Persze számított a félreolvasásra és be is jött. Péter csodálkozva írt vissza: "Mit kerestek ti Erdélyben?"

Ekkor Tóni éppen nem Erdélyben keresgélt, hanem a hátizsákjában, és előhúzott egy doboz bonbont. Igazi magyar különlegességként szerepelt: boros csoki. Mint kiderült, bor nemcsak mellette volt egy üvegben (már persze mielőtt Tóni kezébe került volna a csomag, mert akkor a bor igen gyorsan elfogyott), hanem a kis bonbonokban is. Amikor megkóstoltuk őket, a bornál némileg töményebb alkoholt fedeztünk fel belül. A dobozt jobban végigolvasva kiderült, hogy a csoki bort és/vagy borlikőrt tartalmaz (nem derült ki, hogy csak vagy is-is). Megkóstolva inkább likőrszerűnek éreztük a tölteléket. Pont 10 darab volt, tehát mindenkinek jutott kettő. Tóni az utolsót vette ki, azaz próbálta volna kivenni, de a bonbon valószínűleg megolvadt és beleragadt a papírba; mikor Tóni erősebben próbálkozott, a csokiburok eltört, a belseje kifolyt, a csokidarabok meg leestek a hóba. Otthagytuk őket az erdő állatainak (vagy Attilának, hátha erre jár valamikor).

A gödöllői egyetem gazdaságánál egy táblát találtunk, amelynek értelmében a biogazdaság megvalósulását az "Ökológiai földművelési növénytermesztési Célprogram" támogatta. Hörbi összevont szemöldökkel nézte a feliratot.
-Ez rosszul van írva. Vagy minden szót nagybetűvel kéne kezdeni, vagy egyiket sem.
-Nem tanultál angolul? A névelőket és az elöljárószókat nem kell nagybetűvel kezdeni!
-Ja értem, tehát a "földművelési növénytermesztési" a névelő és az elöljárószó!

Gödöllőre beérve kicsit lelassult a haladás, mert Hörbi és én minden kutyánál megálltunk barátkozni, Tónit viszont az építészet érdekelte.
-Az ott biztosan egy lakópark-mutatott jobbra, de mi csak egy üres telket láttunk.
-Persze, vakondoknak.
-Mi a "vakond" többes száma?
-"Vakondok". A "vakondok"-nak meg "vakondokok."
-És "látó-ondok" miért nincs?
-Hát azért, mert azt alapnak vesszük és ezért nem hangsúlyozzuk ki. Ez ugyanolyan, mint amikor azt mondják, "Pasolini, az ismert homoszexuális rendező", de olyat sose mondanak, hogy "Greenaway, a híres heteroszexuális rendező"...
-Miért, Greenaway heteroszexuális?
-Lehet, hogy nem, de érted, mire akarok kilyukadni.
-És "látóbél" sincsen. Pedig mondjuk az endoszkóp lehetne "látóbél".
-Nem inkább "bél-látó"?
-De hogy olyan, mint egy bél, nem?
-És a "vakmerő" ellentéte a "látógyáva"?
Satöbbi.

A HÉV-en ülve megállapítottuk, hogy a BKV is ad annyit a nyelvészetre, mint a MÁV. Ugyanis az egyik állomás restijén az alábbi felirat díszelgett:
"Nem csak vendégek részére fent tartott helység"
Jó látni, hogy Pest környékén egész települések lebegnek, méghozzá nem csak vendégek részére.