Szkíta hagyomány és P. Mobil

Indulás előtt Milán még beszaladt a Corvinba pisilni. Kymi megvárta, míg beér, és csak ezután közölte, hogy amúgy nem fog menni a dolog, mert az áruházat felújítják. A csalódottan visszatérő Milán is ezt igazolta.
-Nem baj, majd megállunk valami benzinkútnál. Vagy McDonald’snál.- Ez utóbbi megjegyzés Milán szívatására szolgált; folyamatosan a gyorskajával ugratjuk, amióta a múltkor három hatalmas zacskónyi McReggelivel érkezett. Most azonban meglepő elhatározásról számolt be.
-Megfogadtam, hogy a születésnapomig nem megyek McDonald’sba.
-És kit küldesz be magad helyett?-érdeklődött Kymi.

Milán kénytelen volt fogadalmát megszegni, mert végül McDonald’snál álltunk meg vécélátogatásra. Azután irány Szentes. Megállapítottam, hogy szórakoztatóbb társasággal nem is utazhattam volna. Milán egyfolytában szívatta Imrét, Kymi viszont a telefonra volt rákattanva. Kedvese és annak gyermeke ugyanis pont a mi távollétünkben utazott fel Pestre és tervezte kényelembe helyezni magát Kyminél. A nap folyamán eleinte félórás, később még sűrűbb időközönként hallhattuk a beszámolót a terv aktuális állapotáról.
-Már fent vannak a vonaton.
-Nem késték le a csatlakozást.
-Már a metrón vannak.
-Most vágnak át a téren. Mondtam neki, hogy hívjon, ha bejutottak a lakásba.
Ennek igazán örülünk, gondoltuk mi, de reménykedtünk, hogy ezen utolsó próbatétel után abbamaradnak a hívások. Tévedtünk.
-A vízforraló? Igen, néha kicsit felmelegszik a füle. Ugye nem égetted meg magad? (…) Akkor sikerült teát csinálni. Jól van.
-Megtaláltad az ágyneműhuzatokat, ugye? Ott vannak a felső fiókban.
Végül már Kymi is kezdte sokallni a hívásokat. Milán megjegyezte:
-Látod, mégse kellett volna olyan díjcsomagot venni, amivel ingyen hívhatjátok egymást.

Kecskeméttől kezdett havazni, Szentesre érve pedig már szakadt. Ennek ellenére jó korán odaértünk, így még egy cukrászdát is beiktattunk a programba (mert mi mást is csinálna négy meleg, ha korábban ér oda valahová?) A kocsiból ugyan nem láttunk ilyen műintézményt, de leparkoltunk és elindultunk a sétálóutcán. A sztereotípiáknak megfelelően mi ketten leszbikusok vízálló kabátban jöttünk, Imre viszont elővette az esernyőjét és odaszólt Milánnak:
-Nem akarsz bejönni az ernyőm alá, hogy ne legyen még több olyan fehér a hajadban?

Öt pékség mellett elmentünk már, de cukrászda sehol. Felvetettem, hogy megkérdezhetnénk egy helyi lakost. A megkérdezett fiatal nő útba is igazított minket. Utasításait követve megpillantottunk egy tök másik cukrászdát, de aztán az általa reklámozott is meglett és azt választottuk, mert egy helybeli már csak tudja, mit ajánl. A süteményekkel nem is volt gond: széles választék (köztük pár általunk nem ismert termék is), barátságos felszolgáló. A dekoráció láttán azonban elállt a lélegzetünk. Nagy Magyarország térképek mindenütt, nemzeti zarándoklat plakátjai és egy poszter, amely szerint 1458. januárjában Mátyás királyt a Duna jegén ősi szittya szokás szerint királlyá avatták. Alatta bibliai idézetek sorakoztak, amelyek szerint a tengert befedte a jég. Nem tudom, utána mi történt; túlságosan lefoglalt az ősi szittya koronázási szokások, valamint a Duna tengerré válásának kérdése.

A cukrászdás néni segítőkészen, ám teljesen áttekinthetetlenül lerajzolta, hogy jutunk el a gimnáziumig. Miután kiléptünk az utcára, mindannyiunkban felmerült a kérdés:
-Szerintetek milyen képet vágott volna, ha megmondjuk, hogy kik vagyunk és miért jöttünk?
-Lehet, hogy nem is ért egyet ezzel a sok népnemzeti marhasággal. Ő csak alkalmazott.
-Hát azért, ha nagyon nem értene egyet, nem dolgozna ilyen helyen.
-Nem tudom, Szentes milyen hely munkalehetőségek szempontjából.
-Hát például van egy csomó pékség.

Milánnak is talán pékségi termékeket kellett volna fogyasztania kávé helyett, ugyanis ismét vécére akart menni. De most nem lehetett: oda kellett hajtanunk a gimnázium elé és megvárni a tanárnőt, aki átkísér az óra helyszínére. A gimnázium előtt helyből nem volt parkolóhely, csak úgy, hogy Imre félig felhajtott a járdára.
-Remélem, így csak fél parkolási díjat számolnak föl.
A tanárnő még sehol. Milán már az utcán vizelést fontolgatta, de Imre felhívta a figyelmét a lefagyás veszélyére. Kymi folyamatosan figyelte az előttünk álló épületből kilépő embereket és találgatta, melyik lehet a tanárnő, amíg fel nem világosítottuk, hogy a gimnázium épülete amúgy mogöttünk van. Végül megérkezett, akit vártunk, Imre lehajtott a járdáról (igen óvatosan, nehogy Milánnal „baleset” történjen) és követtük a másik autót egészen egy városszéli, igen lepukkadt épületig. Ez lenne a közösségi ház?

Felsiettünk a lépcsőn. Az emeleten fogvacogtató hideg és döbbenetes látvány fogadott. A hatalmas terem tele volt zsúfolva különböző fazonú, ócska székekkel (mint utóbb a tulaj elmondta, ha valaki hoz egy bútordarabot, az ingyen jöhet koncertre). Az egyetlen újnak tűnő tárgy egy dobszerkó a sarokban. A falakat 80-as évekbeli rockkoncertek (F. F. Miki, P. Mobil, satöbbi) plakátjai borították, a plafonról egy régi, de jó karban levő motor lógott. A polcokon számos tévé- és rádiókészülék, többségük mindannyiunknál idősebb. Az egyik oszlopon Kossuth-címeres „Állami Biztosító” felirat. Két hagyományos lemezjátszó állt a polc előtt, amelyen bakelit lemezek sorakoztak: Omega, Hofi, P. Mobil (ismét), Dolly Roll, meselemez…

Eklektikus hely ez a Szentes.