Förgeteges forgatás

Selmi direkt írta, hogy legyünk pontosak. Nagyon figyeltem is, hogy odaérjek időben, de még csak Selmi és Kata volt ott.
-Hol van már a Milán?-méltatlankodott Selmi.-El fog késni!
-Nem, még nincs, még van 2 perce-feleltem.
1 perc múlva befutott Milán. Amint kifújta magát, az órájára nézett.
-Hol vannak már a többiek? El fognak késni!

Mikor mindenki megérkezett, következett az első nehéz feladat: a sminkelés. Merthogy ugye a színészeknek (a férfiaknak is) kell alapozó, viszont a srácok nem igazán tudták, hogy kell ezt alkalmazni.
-Körkörös mozdulatokkal kell elkenni-kibicelt Selmi.
-Milyen jól tudod! Rendszeresen használsz, vagy mi?
-Igazából az operatőrt is ki kéne sminkelni, nem?
Erre nem került sor, ugyanis komplikációt kellett elhárítanunk: Zsoltnak elfelejtettük megmondani, hogy a borostájára ne kenjen alapozót. Gyorsan lemostuk, aztán elindultunk megfelelő helyszínt keresni a piknikjelenethez.

A helyszín nem volt gond, az időjárás annál inkább. A hőmérő 12 fokot mutatott, de Selmi fejében nyár eleji jelenet volt, ezért leparancsolta rólunk a kabátot. Amikor sütött a nap, még csak-csak elviseltük, de amikor beborult és szemerkélni kezdett az eső, már kevésbé tudtunk önfeledten heverészni a fűben. Akiket éppen nem vett a kamera, általában magukra kapták a kabátot. Én mondjuk hozzá voltam már szokva a mostoha körülményekhez: színészi pályafutásom előző (tegnapig egyetlen) állomásán egy nyulat alakítottam fekete miniruhában, plusz 5 fokban. Mint akkor, itt is sokszor alkalmaztuk a kellékest, aki Zsolti volt (operatőrködése mellett másodállásban). Egy olyan jelenet forgatása során, ahol nem tudtunk a földre lepakolni, majdnem eltűnt a rárakott sok kabát alatt.

-Akkor most legyen az, hogy Zsolt felnevet, mintha valaki mondott volna valami vicceset.
Zsolt, aki amúgy állandóan röhög, pont ezt nem tudta valami hitelesen megcsinálni, úgyhogy párszor újra kellett venni. Közben az eredetileg kelléknek szánt gyümölcsök vészesen fogyatkoztak. A scrabble-táblára "kedves" szavakat terveztünk kirakni. Néhányat sikerült is, de aztán az egyik fiúpárnak pont kijött az a szó, hogy "ondók". Ezen vitatkoztunk egy darabig (egyrészt, hogy van-e többes száma, másrészt hogy megfelelő üzenetet közvetít-e a nézők felé), így hol leszedtük, hol visszatettük a táblára.

Az én ötletem volt, hogy Marci és Zsolt egyszerre nyúljanak szőlőért, és közben érjen össze a kezük. Ezt valamiért elég nehéz volt összehozni, mert Marci keze általában már régen a tál fölött járt, mire Zsolt észbekapott és nyúlni kezdett. Egy másik felvétel során Marci könnyedén benyúlt a tálba - aztán egyre elszántabban csavargatta a szárához túlzottan ragaszkodó szőlőszemet.

Hosszú idő telt el a frizbizős jelenettel is. Milánra túlzottan sütött a nap, ezért "deríteni" kellett (=az arca mellé rakni egy fehér papírlapot). Ez azért volt nehéz, mert Milán a legmagasabb a csapatban. Végül Zsolt Marci nyakába ült (ne kérdezzétek, miért nem fordítva, mert amúgy ő volt a nehezebb) és onnan végezte a derítést.

Ezután a mi buborékfújós jelenetünk következett. Selmi úgy látta, jobban fest, ha Kata hanyatt fekve felfelé fújja a buborékot. Így persze a lehulló buborékoktól minden tiszta szappanos víz lett, mi meg elég kényelmetlen testhelyzetben ültünk hosszú perceken át. Aztán derült ki, hogy Selmi eddig csak a buborékokat vette; ahhoz a részhez, amikor minket fog venni, ülnünk kell. Nem tudom, nem fog-e feltűnni a nézőknek, hogy az ülve, előrefele fújt buborékok miért szállnak fölfelé...

Következett a kacsaetetős jelenet. Már az elején sejtettük, hogy ezzel bajok lesznek, mert a Városligeti-tó majdnem teljesen le volt eresztve, és összesen két kacsát láttunk rajta. Mikor már felkészültünk, hogy ezeket etetjük, egy angol vizsla lelkesen berontott a vízbe, és elkergette őket. Színüket se láttuk többé. A stégen állva teledobáltuk a vizet kenyérdarabokkal (csak hosszú idő után szállt rájuk néhány galamb), ügyesen mímelve, hogy kacsákat látunk, a többi sétáló meg nyilván hülyének nézett minket.

A fagyizástól már eleve tartottunk ebben a hidegben. Végül a srácok kürtős kalácsot és perecet ettek, csak nekünk maradt a fagyi. Selmi úgy tervezte, hogy ezt a jelenetet csak egyszer fogjuk fölvenni, de persze nem így történt. Ismét a nézők jó szemét tesztelhetjük: észre fogják-e venni, hogy egyes képkockákon jóval több van a kajákból, mint az előtte levőkön?

Már indultunk a Hősök terére, mert fogyóban volt az időnk (és hátravolt még a kávézó, a sétálóutca és a Duna-part), amikor a másik tónál újra megálltunk. Itt ugyanis valóban voltak kacsák. A kenyeret persze Milán azóta visszatette az autóba, így jobb híján Albert-kekszet dobáltunk be nekik (amit Milán nem szívesen adott oda, mert ő tervezte megenni).
-Remélem, filmezed azt a táblát is, hogy "a kacsákat etetni tilos".
-Akkor miért van itt egy kacsaeledel-automata?
Ezeken a képeken csak a kacsák látszottak (ne legyen feltűnő, hogy másik tó), de azért Selmi csinált olyan felvételt is, ahol Kata feje is látszik hátulról.
-Az nem fog feltűnni, hogy a másik tónál 1 méterrel alattunk volt a víz, itt meg közvetlenül a parton áll?

Teljesen szabálytalanul keltünk át a Hősök terére, kivéve persze az operatőröket, akikre így hosszan kellett várnunk. Ezalatt elénekeltük a Hairből a Let the sunshine in-t, hátha elűzi a fekete felhőket, de nem tette. Ezért igen hamar letudtuk az (egyelőre) utolsó kültéri jelenetet, és indultunk a cukrászdába kocsival (Kata kerékpáron). Útközben derült ki azonban, hogy senki nem egyeztetett velük.
-Biztos, hogy nyitva vannak? Tegnap arra jártam és zárva volt.
Milán felhívta a számukat, de nem vette föl senki. Pánikszerű újraegyeztetés végén úgy döntöttünk, megyünk inkább egy másik műintézménybe, ahol ismerem a tulajt és kutya is van. Felhívtuk Bercit, aki lelkesen mondta, hogy persze, mehetünk. Ezután szóltunk Katának is, aki addigra már odaért a cukrászdához és megállapította, hogy nyitva van. Némi vita után meggyőztem Milánt, hogy ha egy helyet levajaztunk, bunkóság nem oda menni, ezért szóltunk Katának, hogy jöjjön utánunk.

A bárban sajnos épp akkor foglalódott el az összes asztal, de az egyiknél csak egy pasi ült. Elmagyaráztuk neki, hogy viszonylag sürgősen kéne a hely, mert még naplementére oda kéne érnünk a Duna-partra. Nagyon előzékenyen átült máshova, mi meg megrendeltük az innivalókat. Ezek sajnos különböző sebességgel érkeztek (Zsoltié például a forgatás végéig sem), ezért eleinte csak azokat a képeket lehetett fölvenni, amiken csak egy személy látszott.
-Kata, legyen az, hogy hallgatod, mit beszélnek a srácok, aztán valaki mond valami vicceset, te elneveted magad, aztán szívsz egyet a kakaódból, jó?
Ezt is többször kellett venni, úgyhogy a bár látogatói jót szórakozhattak a rendezői utasításokon.
-Igen, hallgatod... nevetés... szívás!

Katával egy romantikus jelenetünk is lett volna, amelynek során gyűrűt ad nekem. (Eredetileg úgy volt, hogy én neki, de meglepetésnek kellett lennie, és Kata azt mondta, hogy ő nem tud jól meglepődni. Nyúlként ugyan annó nem kellett ilyesmit eljátszanom, de úgy döntöttem, bevállalom.) Ezt sem volt könnyű összehozni, mert az én italom még mindig nem volt sehol.
-Mindegy, tedd magad elé a Milán kakaóját, az a lényeg, hogy legyen valami előtted.
-És a későbbi képek szempontjából nem lesz gáz, hogy amúgy capuccinót kértem?
-Ja!

Intim romantikus pillanatunk nagyon jól sikerült. Utóbb tudtuk meg, hogy intim romantikus pillanatunknak a forgatókönyv szerint a fiúk is tanúi voltak (ezt mi nem tartottuk olyan nagyon hitelesnek). A következőkben ugyanis felvettük azt a jelenetet, amelyben beszélgetnek, aztán meglátják a gyűrűt, meglepődnek és tapsolnak.
-Tökmindegy, miről beszélgettek, mert hang nem lesz a felvételen.
Marcinak nem kellett kétszer mondani.
-Az a kameraman, hogy az is mekkora gáz...

Ezen a ponton adta fel a harcot Selmi kamerája (talán a fenti megjegyzés miatt). A másik kamerával ugyan kinti jeleneteket még vehettünk volna, de Zsoltinak és Gábornak is mennie kellett. Selmi ezért nagyvonalúan kitörölte az összes hátralevő jelenetet a forgatókönyvből és mindenki hazament.

Így, hogy belülről látja az ember, sokkal izgalmasabb a filmezés.