2011. április 25., hétfő

Skype

András úgy döntött, ideje volna az irodában beindítani a skype-ot, ha már szenvedünk vele hónapok óta. Volt ugyanis mindenféle technikai probléma, jelszó elfelejtése, új jelszó kérése stb. De ezek mind megoldódtak, ráadásul János tudta is a jelszót. Legalábbis András azt hitte.
-Tényleg itt voltam, amikor Jani mondta, de elfelejtettem-vallotta be János.-Mintha Bodrira emlékeznék.
András beírta a Bodrit jelszónak, persze semmi eredmény. Felvetettem, hogy próbálkozzon más kutyanevekkel, például Morzsa vagy Néró. János gyakorlatiasabb észjárással felhívta Janit, ám ő nem vette fel.
Szidalmaztuk egy kicsit a technikát mint olyat, de aztán Jani visszahívott minket.
-Bocs, hogy nem vettem föl, közértben voltam-mentegetőzött, és hosszan kezdte sorolni, miket vásárolt. András őrjöngés előjelének tűnő nyüszítő hangokat hallatott, ezért János félbeszakította a monológot és megkérdezte a jelszót. Jani közölte, hogy nem tudja.
-Valahol meg kell lennie. Küldtek e-mailt, amikor regisztráltunk.
Jani megígérte, hogy megkeresi az emailt, mi meg addig jobb híján János Kis Rohadék nevű macskájának szerelmi életét tárgyaltuk.
Jani visszahívott: megvan a jelszó! Beírtuk, a gép nem fogadta el. Beírtuk kis- és nagybetűvel kezdve is, hosszú és rövid magánhangzókkal, semmi eredmény. János ismét felhívta Janit, aki ismét nem vette fel. András figyelmét elterelendő, megkértem, hogy lépjen be a saját skype-jára, hogy lássam, hogy néz ki. Ezután Jani ismét visszatelefonált. János figyelemreméltó türelemmel kezelte a hívást, és viszonylag hamar sikerült letennie.
-Azért nem vette föl, mert a fürdőszobában volt-világosított fel minket. Gyorsan leállítottam Andrást, aki ütemesen kezdte az íróasztalba verni a fejét.
-És részletesen elmesélte azt is, hogy ott mit csinált?!
Kiderült, hogy a jelszó utolsó betűjét nagybetűvel kell írni. Megpróbáltuk, nem engedett be. Viszont a korábbi variációs lehetőségeket ezzel a módosítással kombinálva végül sikerrel jártunk. Most már csak headset kellett volna, de hiába túrtuk fel az irodát, egy darabot sem találtunk. Pedig valamikor tutira volt!

Hát nem megy minden olyan gyorsan, mint egy alkotmány aláírása.

1 megjegyzés:

  1. Szóval átvágtál, mert nem is érdekelt a skype! De legalább az őrjöngéstől megmentettél... ...bár már a Lipót is bezárt... :-)

    VálaszTörlés