2011. május 7., szombat

A berendezés marad

Szokatlanul kulturált vonatunk volt: a vécében WC-papír sőt szappan, és a kis asztalkákat a fülkében is gond nélkül sikerült felhajtani vízszintes állapotba. Dóri az övét föl- majd lehajtotta, de a második alkalommal már nem sikerült lecsuknia.
-Az előbb lecsuktad, nem?
-Igen, de nem tudom, hogyan.
Megpróbálkoztam én is, de nem ment. Felnyitottam a saját asztalkámat is, hátha Dórié ment tönkre, de ugyanez történt. Büszkén jelenthetem azonban, hogy addig kísérleteztem, míg megtaláltam a megoldást: meg kellett nyomni valamit…

Másnap az innivalók okoztak problémát. Reggelinél Dóri csészéjébe túl kevés forró vizet töltött a gép, ezért megnyomta még egyszer; ekkor viszont túlcsordult. Amikor én próbálkoztam a művelettel, már óvatosabb voltam: amikor a csésze tele lett, óvatosan elhúztam. Sajnos nem számoltam a csészealjjal, amelyben így kisebb tó keletkezett.

A konferenciaterembe érve ásványvizes üvegek és elegáns vonalú borospoharak vártak minket. Az első pohár azonban, amelybe vizet töltöttek, elegánsan széttört a megdöbbent résztvevő kezében, ezért a szervezők megkértek minket, hogy a továbbiakban üvegből igyuk a vizet. Egyesek ebédnél mégis visszapártoltak a poharakhoz, elsősorban azért, hogy kipróbálhassák a tányérok szélére szerelt műanyag pohártartókat. Én azonban nem mertem kísérletet tenni, miután Chris egy könnyed érintésére a pohártartó azonnal levált a tányérról.

Mindez nem jelenti azt persze, hogy ne vettem volna ki részem a berendezés rongálásából. Este az alapozómat ügyesen az íróasztal fölött nyitottam ki, elfeledve, hogy korábban nyílásával lefelé tartózkodott a táskámban (az alapozó, nem az asztal). Örömmel jelenthetem, hogy alapozóm tartósan tapad, ugyanis a nyomát nem sikerült az asztalról letörölni. (Utóbb egy hasonló menetet eljátszottam a testápolómmal is, de az csak a pulóveremre csöpögött rá, amit plussz 20 fokban úgyse terveztem fölvenni.)

Szombat este nem a saját hotelszobámban lyukadtam ki. Már kezdtünk belemelegedni a dolgokba, mikor bájos partnernőm hirtelen felocsúdott.
-Úristen, ki kell húznom az internetkábelt!
(Merthogy állítólag csak este 10-ig ingyenes.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése