Rehabilitálom a jogászokat

A jogászokat mindig is rendkívül unalmas embereknek tartottam. Rémálmaimban szokott előkerülni az a tanítványom, akivel minden péntek este kétszer másfél órát kellett (volna) beszélgetnem, sajnos azonban a szakmáján kívül semmilyen más érdeklődési területe nem volt. A tegnapi konferencia szervezőjének is hasonló tapasztalatai lehettek, mert a jogi szekciót úgy vezette fel, hogy „unalmas rész következik”. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Egyik előadónk rögtön egy meglepő bejelentéssel kezdte:
-Kivetítek egy számomra kedves gyűlöletbeszéd-fogalmat.
A szakmai érzelmek ilyen irányú megnyilvánulásának tulajdonképpen örültünk, ugyanis ő korábban egy olyan példát mondott a gyűlöletbeszédre, amely az alanyok keveredése folytán kicsit zavarosra sikeredett.
-Ha a melegbárból kilépve és „mocskos buzi”-t kiabálva ütnek meg, az gyűlöletbeszéd.

Ugyanő értesített minket egy különös reakcióról:
-Az Alkotmánybíróság azt mondta: „hagyjatok békén!”
Másik jogásznőnknek egyéb okokból akadt gondja az Alkotmánybírósággal, amikor arról beszélt, ki szorulna képzésre a gyűlölet-bűncselekmények ügyében:
-A rendőr néni vagy bácsi, a szocmunkás néni vagy bácsi, az alkotmánybíró… néni vagy bácsi.

Mint kiderült, a két jogásznő közösen tart egy „szexualitás és jog” tárgyú egyetemi kurzust. A hallgatók azonban igencsak meglepődnek, ugyanis:
-Az órán nagyon kevés szex van. A szexet máshol csináljuk.

Végül röviden kitérnék Kata előadására is, aki diákjai között készített felmérést.
-Érdekes, hogy nincsenek zsidó hallgatóim.
-Talán rejtőzködnek-vetette fel Judit. Kata továbbvitte a gondolatot:
-Vagy önmaguk előtt se vállalják fel.