2011. július 11., hétfő

Az állatok itatása nem tilos, de nem mindig szerencsés

Kis Rohadék egyik kicsinyének már nyitva volt a szeme, a másik épp akkor kezdte nyitogatni, mikor odaértünk. Én persze kötelességemnek éreztem rögzíteni e történelmi pillanatot. Sajnos a vaku villanása annyira traumatizálta szegény állatkát, hogy inkább feladta a szemkinyitós projektet és egész ottlétünk alatt félszemű maradt.


Persze egy ilyen kis jószág fél szemmel is tündéri. Ezt még az amúgy macskagyűlölő Kati is elismerte:
-Most még aranyosak, aztán később macska lesz belőlük.

Az újszülöttek ellenére a hétvége sztárja egyértelműen Toporka volt. Ez az elragadó burmamacska, társával ellentétben, teljesen idomult az emberekhez és azok életformájához. Reggel például Gábor a nagy melegre való tekintettel egy pohár vizet készített a földre a széke mellé. Mikor azonban inni akart volna, felfedezte, hogy megelőzték:


De ez persze érthető, az állatok is szenvednek a melegtől. Ez vezette Pétert, amikor reggel vizet adott a kapu elé tévedt, kóbornak látszó kutyának. Az eb bejött a kertbe – ezzel a frászt hozva Ráhelre, aki pitbullnak vélte – aztán hamar eltűnt. Nem örökre, mint kiderült. Túránk kezdetén elhaladtunk egy fogadó mellett, ahonnét egyszer csak a reggel megitatott kutya rontott elő. Vélhetően az itatást az örökbefogadás jeleként értelmezte, mert csatlakozott hozzánk, és becsülettel végigjárta velünk a teljes 10 kilométert, 34 fokban. Igaz, ő nálunk könnyebben lehűtötte magát: belefeküdt az úton csodával határos módon megmaradt pocsolyákba, majd rohant tovább utánunk, futás közben sárral lefröcskölve a mellette haladókat. Kati jócskán kapott ebből az „ajándék”-ból, pedig nagyon nem vágyott rá. Ezért mikor az eb beledagonyázott egy különösen nagy pocsolyába, Kati hátrapillantott, majd futásnak eredt, hogy mentse a bőrét – legalább tisztaság szempontjából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése