Schoberstein

Már a völgyből lelkesen nézegettünk fel a csúcsokra, ahol hó szikrázott a nyárihoz fogható napsütésben. Miután némi tekergés után megtaláltuk a kiindulási pontként szolgáló turistaházat, elindultunk fölfelé. Azért betettem egy extra pulóvert, hátha 1300 méteren már hideg lesz.

1300 méteren a (napon levő) hőmérő 32 fokot mutatott, a turistaház előtt félmeztelen osztrákok söröztek. A hó viszont megvolt: egy útjelző táblának a teteje épphogy kilógott belőle. Ez a tábla amúgy a piros jelzést mutatta, amit nekünk követnünk kellett volna, ám a ráírt úticélok neve nem stimmelt. Az internetről kinyomtatott térképet sajnos lent hagytam a kocsiban, így a turistaházban levő alapján kellett megjegyeznem az útvonalat. (Utólag jutott eszembe, hogy le is fotózhattam volna.) Ez alapján elindultunk egy enyhén lejtős, kényelmes kerékpárúton. Engem azonban nagyon zavart, hogy piros jelzést nem látunk, sőt helyette inkább kéket, ezért visszafordultunk. A behavazott útjelző táblát jobban megvizsgálva kiderült, hogy van alatta még egy, amit teljesen belepett a hó. Sajnos egyúttal a betűket is lemosta róla. A megmaradó félszavakból és az ismét felbukkanó piros jelzésből arra következtettem, hogy mégis ez a mi utunk, és elindultunk. Itt már nyoma se volt kényelemnek: térden felül érő hóban caplattunk lefele a fenyők között, mígnem kiértünk - az imént elhagyott kerékpárútra.

Ekkor rájöttem, hogy errefelé nem érdemes mindig a jelzésekre hagyatkozni. Az azonban még engem is meglepett, amikor egy négyes útkereszteződéshez értünk. Ugyanis mind a négy irányba a piros jelzést követhettük volna...