A túra, amitől mindenki eldobta magát

Az ágasvári turistaháznál nagy örömömre macskák fogadtak: két fiatal fekete példány, teljesen egyformák. Lelkesen jöttek oda hozzánk, de hamarosan kiderült: nem annyira a simogatás, inkább a hátizsákban lapuló elemózsia érdekelte őket. Mivel én ilyesmit nem terveztem elővenni, inkább bementem a büfébe és útbaigazítást kértem a vécéhez.
-Hátul a 3. épület, gravitációs alapon megy-tájékoztatott a bácsi. Nem mondtam, de eszembe jutott: még szerencse, mert igazán nem örülnék, ha a pisi a gravitáció törvényeinek fittyet hányva visszaindulna fölfelé…

Visszaérve egy harmadik macskát is fölfedeztem, ezúttal cirmost, az asztalunk körül. A három macska olykor megpróbálta egymást elkergetni az asztal közeléből, de ami a kaját illeti, nem sokat profitáltak belőlünk. Az egyik kis fekete azonban rájött, hogy a simogatás is hasznos szolgáltatás: hanyatt dobta magát előttem és érintésemre hangos dorombolásba kezdett.

Nem gondoltam volna, hogy rajta kívül más is eldobja majd magát a nap folyamán. Nem számítottam ugyanis arra, hogy a Csörgő-patak völgyében menő turistaút több átkelést is magában foglal. Az egyik helyen András és én viszonylag könnyen átjutottunk, társaink azonban nem merték megkockáztatni és másik átkelőt kerestek, ahol kevesebb kőre kell rálépni (valamiért ezt tekintették a biztonság garanciájának). Lívia már megoldotta a feladatot, csak Sztell bizonytalankodott még a túlparton. Lívia segítőkészen nyújtotta a kezét, hogy majd áthúzza. Sztell megragadta a segítő kezet – majd rálépett egy erősen mozgó kőre, bokáig belecsúszott a vízbe, leült egy kőre és magával rántotta Líviát arra a partra, ahonnét csak nemrég sikerült átjutnia.

Miután a lányok befejezték a röhögést és Sztell is kimászott a vízből (bakancsa tökéletesen jól tűrte a megpróbáltatást, csak a nadrágszára lett vizes), Líviának is újból neki kellett veselkednie az átkelésnek. Figyelmeztetésünk ellenére arra a kőre lépett rá, ami már Sztell alatt egyszer elmozdult – és most ő csúszott bele a patakba, ráadásul sikerült egy vizes kőre ráülnie.

Következő feladatunk a zöld négyzet jelzés lokalizálása volt. Ennek megtörténte után jó hírrel szolgálhattam útitársaimnak:
-Nem is kellett volna átkelnünk a patakon. Mehetünk vissza…