Nem tudom igazából, mi a foglalkozása Foltocska haverom gazdájának, de a kisállat mai viselkedése erősen Lope de Vega: A kertész kutyája című darabját idézte föl bennem.
Foltocskát régóta ismerem: bájos teknőctarka macskahölgy, aki az Almássy tér egyik házának földszintjén lakik, és rendszeresen kiül a külső ablakpárkányra. Lakótársa is van egy hatalmas cirmos személyében, akit bojtos füle miatt Óriásbojtnak neveztem el. Eddig mindkettőjükkel arra korlátozódott a viszonyom, hogy odanyújtottam az ujjamat, ők megszagolták, de simogatni nem hagyták magukat. Foltocskával ma is ez történt, Óriásbojt azonban a szokásosnál engedékenyebb hangulatban volt. Miután kijött az ablakpárkányra és felnyújtottam a kezemet, hozzádörgölődzött a rácshoz. Én ezt simogatási engedélynek vettem, és a jelek szerint annak is szánták: Óriásbojt hagyta a fejét megsimogatni, majd hanyatt dobta magát (ami méretét tekintve jelentős teljesítmény volt a keskeny külső ablakpárkányon). Alig tudtam meggyőzni, hogy most már indulnom kell dolgozni. Ahogy ismét elmentem Foltocska előtt és odaköszöntem neki, ő rám fújt. Odanyújtottam az ujjamat, hátha ő is simogatást szeretne, de ehelyett megütötte a mancsával és ismét fújt. Láthatóan felháborította, hogy Óriásbojtot simogattam és nem őt. Na de ő volt az, aki nem engedte...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése