Oszd meg ételed és italod

Linát először föl sem ismertem, mert rövidebb és szőkébb volt a haja, mint amit megszoktam, az arca pedig nem látszott, mert lehajtott fejjel jött fel a lépcsőn. Hamarosan kiderült, miért: vele jött a kiskorú Dávid, más néven Nanomalac. Amint meglátott minket, ijedten bőjt az anyja szoknyája mögé (ezt amúgy mindig eljátssza, pedig csecsemőkora óta sokszor találkozott már velünk). Lina szerette volna odaterelni az asztalhoz, de Nanomalac elmenekült a vécék irányába. Lina ezután taktikusan a sütispult felé vezette, és a kiskölyök végre hajlandó volt visszajönni az asztalhoz a süti reményében. Amúgy ő járt jól, mert hozzánk csak elég sokára ért ki a pincérnő felvenni a rendelést (egyszer elkaptuk útközben, de azzal védekezett, hogy nincs nála toll). Lina leadta a rendelését:
-Egy cseresznyés teát és egy quiche-t kérek. És nekünk volt a süti is.
-Ja igen, a gyereknek-emlékezett a pincérnő. Linában ekkor tudatosult, hogy Dávid újabb felfedező útra indult a teázóban.
-Ja igen, volt még egy gyerek is-állapította meg, majd követte kisfiát, és negyedórával érkezésük után, némi küzdelem árán, sikerült levennie róla a kabátot.

Én is quiche-t (ejtds: kis) rendeltem, amelynek a neve sajnos beszélő névnek bizonyult, a termék ugyanis alig haladta meg egy átlagos okostelefon méretét. Bezzeg Nanomalac sütije szép nagy és ígéretes volt, ő azonban épphogy csak belekóstolt. A csészéjébe kiöntött gyümölcsteát se díjazta.
-Kéri valaki ezt a teát? -ajánlotta föl Lina. - A Nanónak öntöttem ki, de ő nem ivott bele, úgyhogy nyugodtan.
Zsolti valóban mutatott érdeklődést a tea iránt, Nano azonban abban a pillanatban közbelépett, és gyorsan beleivott a csészébe, nehogy véletlenül valaki másnak jusson. (Hasonló magatartásról ld. A kertész macskája című korábbi bejegyzésemet.)

Valamivel később Lina feladta a kísérletezést, hogy Nanomalacból társasági lényt faragjon, és elbúcsúzott. A süti nagy része még ottmaradt a tányéron. Ráhel rögtön szemet vetett rá, és elmesélte, hogyan fogyasztotta el a közelmúltban is egy frissen távozott vendég maradék sütijét. Mi ezen annyira nem lepődtünk meg, mert ismertük ezt a szokását (ld. a Fejhallgató c. bejegyzést), de Orsi szemöldöke olyan magasra szaladt a homlokán, hogy külső szemlélő frufrunak nézhette volna. Ráhel mindenesetre nem nyúlt még a sütihez, míg Lináék jelen voltak, csak mikor már biztonságosan leértek a lépcsőn (állítólag azért, mert addig ugye még mindig visszajöhetnek megenni). Akkor hevesen elkezdte győzködni a többieket, hogy egyenek belőle ők is, nehogy egyedül maradjon ezzel a passiójával.

Az osztozkodás utolsó esetének szenvedő alanya Kati volt. Ő volt társaságunkban az egyetlen, aki alkoholt rendelt, méghozzá kétfélét (pálinkát és sört). A pincérnő egyszerre hozta ki a kettőt, és miközben a pálinkát az asztalra tette, a sört könnyed mozdulattal beleöntötte Kati ölébe. Mindezt utólag rekonstruáltuk; a gyors történések miatt csak azt láttuk, hogy Kati a nadrágját törölgeti, a többiek meg azzal ugratják, hogy bepisilni sörivás után szoktak, nem előtte. Mindenesetre legalább ingyen kapta a sört (bár távozáskor figyelmeztetnie kellett a pincérnőt arra, hogy ezt az ígéretet kapta).