Már korábban is írtam arról, milyen nehézséget jelenthet egy színházban az erkély ("Sóher néző legyen kreatív" című 2010-es bejegyzésemben); ott ugye az előszínpadon játszódó jelenetek az erkélyen ülők számára an bloc kimaradtak. A Radnóti Színház III. Richárd előadásán a földszinten ülők életét nehezítette meg az erkély. A színpadon ugyanis egy többemeletes struktúra állt, és egyes jelenetekben a színészek fölmentek a lépcsőn a felső szintekre - ezeket viszont a földszint hátsó soraiban ülők számára takarta az erkély, így ilyenkor csak a színészek lábait láttuk. Szintén a földszinti nézők maradtak le Buckingham haláláról (bocs a SPOILERt, lesz még), ez ugyanis úgy zajlik, hogy a színpadon álló bérgyilkos lövi le a közönség körében tartózkodó Buckinghamet. Buckingham az erkélyen tartózkodott a közönség köreiben, mi csak a hangját hallottuk lentről.
A rendezőnek nem ez volt az egyetlen érdekes húzása. Például a Rivers nevű szereplő az ő változatában durván raccsol - ennek apropóját nem értettem, mert Rivers amúgy nem komikus figura; talán egyéníteni akarta (bár ezt máshogy is lehet), vagy kihangsúlyozni, hogy nem Richard az egyetlen fogyatékossággal élő az udvarnál (egy vak püspök is feltűnik), de itt is választhatott volna másfajta fogyatékosságot. Az így röhejessé vált Rivers ugyanis meggyilkolása után még egyszer megjelenik, amikor Richard álmában az összes általa meggyilkol(tatot)t ember felsorakozik és megátkozza. A jelenet vésztjósló és hatásos, egészen addig, míg Rivers meg nem szólal:
- Livels vagyok, Licháld, pusztulj!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése