Kutya nehéz meló a pincérkedés

Veri először úgy gondolta, összegyűjti, ki mit kér, és felmegy a pulthoz, aztán meggondolta magát és inkább fölment szólni, hogy küldjenek egy pincért. Addig is az asztalfőre ült és megnyitotta a rendezvényt.
- Szeretettel köszöntök mindenkit, aki ma eljött… és a felszolgálót is – tette hozzá, mert a pincér srác ekkor jelent meg az asztal túlsó végénél. Veri beszéde így elhalasztódott, amíg a pincér fölvette a rendeléseket. Akkor szembesült az első nehézséggel, amikor körbejárta az asztalt és visszajutott Evelinhez. Evelin tacskója ugyanis radikális feministaként utálja a férfiakat, így nemcsak heves csaholással reagált a pincér fiú megjelenésére, hanem ugatva egészen a lépcsőig üldözte.

A kutya visszaszerzése után Veri ismét elkezdte a beszédét, amely közben megjelent a pincér srác egy csésze kávéval; ezen kissé meglepődtem, mivel legalább hatan rendeltünk italt. Hamarosan egy pincér csaj is felbukkant, egy bögre teával a tálcáján. A hideg italok egy következő körben jöttek. A pincérfiút láthatóan megzavarta, hogy Juli közben elült az előző helyéről, mert bizonytalanul méregette az üres széket, majd letett eléje egy pohár rosét. Ezt gyorsan elmartam, és felvilágosítottuk, hogy Juli sportfröccsöt kért; ekkor ugyanoda letette a sportfröccsöt, hiába integetett Juli az asztal túlsó végéből. A többi innivalót is kiosztotta, csak egy narancslé maradt a tálcán. Veri – aki ismét félbeszakította a beszédét, mert a poharakkal csörömpölés és a tacskó ugatása miatt úgyse hallottuk – jelentkezett rá, mire a pincér elvette előle az őszilevet és a narancslevet tette le. Az őszilére Kata jelentkezett, mire a pincér elvette előle a nagy, enyhén barnás szénsavas valamit tartalmazó poharat és szerencsétlenül nézett körbe.
- Ez micsoda? – kérdezte Veri.
- Almafröccs.
- Ja, azt én kértem – mondta Veri, és visszaadta a narancslét (azóta rejtély, eredetileg miért fogadta el). Így most a narancslének nem akadt gazdája, de mondtuk neki, hogy tegye le nyugodtan valahová, mert kicsit már sok volt a kutyaugatásból.

Vagy háromnegyed óra múlva Zoli ránézett arra az asztalra, amelynek közepén a narancslé árválkodott.
- Az kié?
- Nem tudjuk. Valaki rendelte, és mondtuk a pincérnek, hogy tegye le.
- Ja, akkor azt én kértem! – örült meg Zoli és elvette a poharat.