Bakelit

A googlemaps azt mondta, a Fegyvergyár utcánál szálljak le a villamosról. Leszállva kivilágítatlan, üres gyártelepek fogadtak. Velem együtt egy négytagú társaság szállt még le, és telefonjaikat nézve elindultak. Egy ponton megálltak, tanakodni kezdtek, majd egyikük visszafordult felém:
- Jó irányba megyünk?
- Attól függ, ugyanoda megyünk-e –feleltem.
- Te is a Bakelitbe, nem?
- De igen – feleltem, és innentől csatlakoztam hozzájuk. A srác, aki megszólított, megmagyarázta:
- Itt ezen a környéken este nyolckor jólöltözött, kulturált fiatalok csak oda mehetnek.
- És látsz itt rajtatok kívül jólöltözött, kulturált fiatalokat?
A telefon azt mutatta, a Bakelit valahol a gyártelepen van, ezért bementünk. Én azt jósoltam, hogy hamarosan egy őr fog megjelenni rendkívül mérges kutyával és tőle útmutatást kérhetünk, de semmi ilyesmi nem történt. Csak egy biciklista alakja bukkant fel a raktárépületek között: mint kiderült, Miki volt az, és ő is a Bakelitbe igyekezett.
- Arrafelé nincs semmi – mutatott abba az irányba, amerre mi automatikusan mentünk volna. Az a srác, aki a telefonján a googlemapset nézte, tett pár lépést az ellenkező irányba.
- Igen, ez a jó… Ja, nem! – pillantott ismét a képernyőre. – Az agyamra megy ez a szar!
Azon az úton, amit a végén választottunk, átvágtunk a gyártelepen és megláttuk a Soroksári utat. Mint megjegyeztem, ez jó jel volt, mert a Bakelit hivatalos címében a Soroksári út szerepel. A körülöttünk köröző Miki azt mondta, ki kell mennünk a gyártelepről és továbbmenni dél felé, majd elkarikázott. Kimentünk és továbbmentünk dél felé, de ott csak pár autóplázát láttunk. Itt merült fel először a társaság egyik tagjában, hogy útbaigazítást kér egy biztonsági őrtől. Ez sikerrel zárult: kiderült, hogy a következő gyártelepre kell bemennünk. Itt egy újabb biztonsági őr útmutatása alapján elindultunk, és hamarosan meg is láttuk a Bakelit logóját – egy düledező kerítés fölött.
- Oké, most már megvan a Bakelit, de hol az épület? – jegyeztem meg, de közelebb érve megláttuk a kerítésre festett nyilakat. Ezeket követve végre bejutottunk a helyre (Miki már jól megérdemelt borát szürcsölte a bárpultnál).
- Nem is emlékeztem, hogy ez ilyen bonyolult – jegyezte meg társaságunkból az egyik srác.
- Én se –kontrázott egy másik.
- Basszus, ti már jártatok itt? Akkor hogyhogy húsz percet tévelyegtünk?

Kiderült, hogy Tami és Eszti más útvonalat választottak: leparkolták a kocsit egy Lidl előtt, és az első párhuzamos utcán sétáltak le. Mint elmondták, ennek hátulütője az volt, hogy szóban forgó utca a környékbeli szexmunkások munkahelyének bizonyult. Egy megtévesztett kuncsaft Esztinek is ajánlatot tett.
- Igen, azt hiszem, kicsit túlöltöztem – vallotta be Eszti testhezálló fekete nadrágjára és pulóverére pillantva.

Mivel a lányok felajánlották, hogy elvisznek a körútig, velük együtt sétáltam vissza a placcon keresztül. Egyszer csak egy autó húzódott le a járda szélére.
- Igazoltatás van – vélte Tami. – Eszti, van nálad személyi?
Az autó sofőrje rövid párbeszédet folytatott néhány lánnyal, majd elhúzott.
- Asszem, mégis inkább kuncsaft volt.
Továbbmentünk a szexmunkások mellett, akik nem sok figyelemre méltattak.
- Te foglalkoztál prostitúcióval? – kérdezte tőlem hirtelen Tami. Engem némileg meglepett a kérdés, de hát Tamival nincsenek tabuk köztünk.
- Nem, de egy időszakban elég promiszkuis életet éltem.
- Ja, nem úgy értem, genderkutatóként.