Dávid, a futómikulás

A verseny előtti napokban messengeren egyeztetett a csapat. Néhányaknál bizonytalan volt, tudnak-e jönni: először Ilona dereka állt be, azután Dávid közölte, hogy megfájdult a térde. Végül aztán mindketten meggyógyultak. Dávid azt állította, hogy rossz volt a futástechnikája, de most megnézett egy oktatóvideót (??) és ezzel az ígérettel zárta: "holnap szárnyalni fogok, mint egy hableány!" Ilona mint gyakorló és ezért mesékben otthon levő anyuka kétségbe vonta, hogy a hableányok szárnyalnának, mire Juli: "Miért nem a hableány-Dávid hasonlaton lepődsz meg?"

Rengetegen nyüzsögtek a MAC-ban mikulássapkában, és gondolkoztam is, hogyan fogom megtalálni a többieket, de azután észrevettem Julit: csak ő viselt sárga sapkát. Elmondta, hogy így megtalálták őt Ilonáék (akik épp átöltöznek) meg Ildi (aki valahová hátrament). Megkerestem Ilonáékat a tribünön és rásóztam Nándira a mikulássapkához kapott csengőmet, mert tavaly kb. 200 métert tudtam futni vele, mielőtt teljesen az agyamra ment. Azután lementem velük a ruhatárhoz, szerencsétlenkedtem egy sort a nejlonzacskó szétnyitásával, végül Ilona megoldotta nekem. Hamarosan összegyűltünk és már csak Dávid hiányzott.
- Szerintem nem jön - vélte Juli.
- Gondolod? De hát ő mindig szól, ha nem jön.
- Lehet, hogy visszafeküdt aludni. Az utolsó, amit látott a messengeren, a te fél 9-es üzeneted volt.
Ekkor jelent meg Dávid a kapuban a biciklijén. Már csak 10 perc volt a rajtig, de ő nem zavartatta magát: molyolt egy kicsit a biciklivel, aztán igazgatni kezdte az öltözékét. Mivel láthatóan nem vett észre minket, odamentem hozzá.
- Fel kéne venni a rajtszámot.
- Tényleg? Már annyi idő van?
- 10 perc múlva indul a mandula!
Dávid beleegyezőleg bólintott, majd tovább molyolt az öltözékével. Mi mindenesetre felálltunk a pályára. Miután Ildivel bevallottuk egymásnak, hogy nem nagyon szoktunk bemelegíteni, úgy döntöttünk, hogy ezt nem hagyjuk ki. Ez az elhatározás egész addig tartott, míg meg nem mutattam Ildinek azt a szálkásszőrű tacskót, akit az egyik versenyző tartott a karjában. Ildinek azonnal sürgős simogatnivalója támadt, ami persze felülírta a bemelegítést.

Dávid csak tök sokára csatlakozott hozzánk, egy, a mienkénél sokkal alacsonyabb számú és más színű rajtszámot viselve.
- Elkeverték a rajtszámomat - magyarázta. -Ez valaki másé, aki nem jött el. Mondtam, hogy a 2081-es vagyok, és sehol sem találták. Először azt hitték, én vagyok a hülye, de aztán egész szokatlan módon kiderült, hogy nem, és végül adtak egy másikat.
- És miért nem tűzöd föl?
- Mert ez egy új futódzseki és nem akarom kilyukasztani.
-Én a pólómra tűztem a kabátom alá - adtam ötletet, de Juli megoldotta: félig bedugta a rajtszámot Dávid kabátjának elülső zsebébe.
- Akkor most két 2081-es van? - kérdezte Nándi.
- Nem, pont hogy egy sincs - magyarázta Juli. Ekkor ért vissza Ildi, akin a 2081-es szám virított.
- Akkor mégse lehettél a 2081-es - mondtam Dávidnak.
- Hát, lehet, hogy nem - ismerte be. - Lehet, hogy 2082-es vagy 2083-as. - Elővette a telefonját és megnézte. - 2083-as volt.