A Fekete Pákó és az e-vonatjegy

Még a villamosra vártam, mikor Tóni hívott, hogy vegyek Attilának jegyet. Miután villamos nem volt a láthatáron, felmerült bennem, hogy ők fognak előbb odaérni, így abban maradtunk, hogy az vesz jegyet az automatából, aki előbb odaér. Ez végül én voltam.
- De amúgy okostelefonon is lehet jegyet venni – jegyeztem meg, mire végül odaértek.
- De az Attila vezetett – magyarázta Tóni.
- Úgy gondoltam, hogy ti vehettetek volna neki. Én azért nem, mert az e-vonatjegy személyre szól, és kell hozzá Attila születési dátuma, amit én nem tudok. De ti, ha már egy kocsiban ültetek, megkérdezhettétek volna tőle.
- Nekem nincs mobilnetem – védekezett Sanyi, azután Tóninak szegezte a kérdést:
- És te miért nem vettél jegyet Attilának?
Tóni, tőle igen szokatlan módon, semmilyen frappáns választ nem tudott adni, így gyorsan témát váltott és felhívta Richardot.
- Úgy látszik, Richard nem jön – állapította meg, miután hiába próbálta hívni.
- Mert ígérte?
- Hát hol ígérte, hol nem.
Ekkor jelent meg Richard, mindkét kezében műanyag pohárral: az egyikben forró csoki, a másikban egy sokkal teaszerűbb folyadék gőzölgött.
- Hívtalak, de ki voltál kapcsolva– reklamált Tóni.
- Mert ha mindkét kezében pohár van, nincs mivel felvennie – védtem meg a kollégámat.
- De nem is csöngött ki, rögtön hangposta volt.
- Igen, azt hiszem, kikapcsoltam a telefont – ismerte be Richard.
- És honnan tudtad, hogy hol találkozunk?
- Megnéztem, honnan megy a vonat…
Sanyi beleszagolt a teaszerű folyadékba.
- Reggel hétkor forralt bor??
- Fogmosás után tényleg kicsit furcsa – ismerte be Richard mosolyogva. – Egyébként képzeljétek, Székesfehérváron a karácsonyi vásárban ittam egy új italt. Az a neve, hogy Fekete Pákó, és forralt bor meg forró csoki összeöntve.
- Úristen! – borzongtam meg.
- Nem, nagyon finom.
- Mondjuk ha úgy vesszük, most is azt iszol. Ennyi erővel össze is önthetnéd őket – mondtam, mire Richard valóban összeöntötte őket. Erre mindannyian felnyögtünk.
- Ez a baj az angolokkal – jegyeztem meg. – Nem értik a viccet.
- Miért, hát te javasoltad – értetlenkedett Richard.
- És az fel sem merült benned, hogy poén volt? Nem hát. Mert angol vagy és nincs humorérzéked.

A vonaton kiderült, hogy Richardnak nemcsak humorérzéke nincs, hanem jegye sem, legalábbis nem találta a telefonjában az este vásárolt e-vonatjegyet.
- Pedig biztosan letöltötte. Láttam is a jegyet.
- Nem lehet, hogy csak magát az oldalt láttad, nem a letöltött fájlt? –kérdeztem. – Nekem volt, hogy azt hittem, letöltött valamit, közben nem is.
- Szerintem letöltöttem, de nem találom a letöltött fájlok között. Elnézést – kért bocsánatot a kalauznőtől, aki lazán vette a dolgot.
- Csak nyugodtan, én Szobig ráérek.
- Rá kell mennem az internetre, hátha ott megvan – mondta Richard, és megpróbált rákapcsolódni a MÁV-Start wifire, de ez nemcsak neki nem sikerült.
- A MÁV-Start wifin csak a MÁV-Start oldala jön be – jelentette Sanyi.
- Érdekes, nekem működik normálisan – csodálkoztam. Attila oldotta meg a rejtélyt.
- El kell fogadni a felhasználási feltételeket.
- Nekem nem jön be az az oldal – közölte Richard.
- Van valakinek mobilnete, amit meg tud osztani? – kérdeztem. – Mert nekem van, csak nem tudom megosztani.
- Megosztottam – jelentette be Tóni, és Richard valóban fel tudott menni a netre, de ettől nem lett meg az eltűnt vonatjegye.
- Azt próbáltad, hogy a böngészőben addig mész vissza az előzményekre, amíg megtalálod? – kérdeztem.
- De nem a neten vettem, hanem a vonatjegyes applikációval.
- Ja, azt nem tudom, hogy működik.
Richard e-vonatjegye végül valahol Káposztás2 magasságában került elő. Valószínűleg szerencse, hogy zónázóval mentünk, különben még a világ legtürelmesebb kalauza is leszállította volna a vonatról.