Aszkéta életmód Brightonban

A hostel pultosa közölte, hogy upgrade-elték a foglalásomat: nem 8, hanem 6 ágyas hálóteremben fogok aludni. Mondjuk ennek sok hatását nem láttam, mert mikor beléptem, megállapítottam, hogy rajtam kívül csak ketten alszanak benne. Ezek egyike viszont nyitva hagyta elmenetelkor az ablakot, aminek hatására teljesen kihűlt a szoba. Felhúztam az ablakot, majd megpillantottam a feliratot: „Balesetveszély! Az ablak becsukásához kérje a személyzet segítségét.” De most már megúsztam kiesés nélkül, úgyhogy mindegy volt.

Hamarosan kiderült, hogy nemcsak a nyitott ablak miatt volt hideg a szobában, hanem azért sem, mert az egész hostelben ki volt kapcsolva a fűtés. A társalgóban különböző elméletek születtek ennek magyarázatára: volt, aki szerint éjszakára bekapcsolják, vagy csak este 2 órára, vagy csak ha külön fizetünk. Egy spanyol néni reklamálni próbált a recepciósnál, de nem tudott eléggé angolul, hogy megértesse magát. A segítségére siettem, és azt sikerült kiderítenem, hogy a fűtést csak hideg időben kapcsolják be. Felhívtam rá a figyelmet, hogy a 10 fok+jeges szél sokak számára hideg időnek minősülne, mire a recepciós megígérte, hogy felhívja a tulajt. A telefonhívás amúgy eredménytelen volt: éjjel és másnap reggel is ugyanilyen hideg volt. Viszont a spanyol néni végtelenül hálás volt nekem a közbenjárásomért, na meg azért, hogy valakivel meg tudja értetni magát.

A hostel egyéb módon próbálta kompenzálni lakóit a hidegért. A konyhában egy „ingyen kenyér” feliratú doboz volt tele zsömlékkel: mint kiderült, egy közeli pékség minden nap végén ingyen ideadja a megmaradt termékeket. Mivel a közös kajában egy nagy csupor tahinit is találtam, nem vesződtem a vacsoravásárlással a metsző szélben; csak a sarki bioboltban vettem másnap reggelre körteszerű almát, illetve esti desszertnek kókuszjoghurtot. Mikor azonban lementem vacsorázni, az ingyen kenyeres doboz eltűnt. Szerencsére valaki hagyott a közös kajában szeletelt rozskenyeret is, de mondjuk az tahinivel is kicsit száraz volt. Aztán miután már megvacsoráztam, meghoztak egy csomó ingyen kenyeret, sőt muffinokat és brownie-kat is. Még másnap reggel is az este hozott mazsolás zsömlével húztam ki a hivatalos reggeliidőig.

Eddigre már megérkeztek a szobatársaim is. Derek japán származású új-zélandi volt, aki épp most érkezett Skóciából.
- Voltál már Skóciában? – kérdezte tőlem.
- Nem, még nem.
- Ne is menjél, tök szar. Nincs semmi érdekes, hideg van és esik az eső.
Nem akartam belemenni, hogy itt Brightonban sincs igazán strandidő (bár a parton táblák figyelmeztetnek a túlhevülés ellen, mert nyáron a tengervíz akár 17 fokra is fölmelegedhet), sőt Új-Zélandon is szokott esni az eső. Ráadásul gyanítom, hogy harmadik szobatársunk, Adam, skót lehetett, mert mikor rákérdeztünk, britnek vallotta magát, de nem említett konkrét régiót vagy települést.
Dereknek amúgy jó oka volt rosszkedvűnek lenni: az egész napot Londonban töltötte egy fogorvosnál, fogszabályozás céljából, amire a gatyája is ráment.
- Találjátok ki, mennyibe kerül az egész fogszabályozás.
- Gőzöm sincs, sose szabályoztattam a fogamat – feleltem. Adam megkockáztatott egy tippet:
- 1000 font?
- 8000 font! Tök le vagyok égve. A szállást már kifizettem a hétre, de azon felül csak 20 fontom maradt.
- Menj le, van ingyen süti – dobtam be segítőkészen. Adam nem tért magához az infótól.
- 20 font? Hogy fogsz 20 fontból megélni?
- Á nem baj, a fogszabályzómtól úgyse nagyon tudok enni.