Megkerült túratársak

- Hova kérjük a jegyet? – kérdezte Steve.
- Leányfalu, Alszeghy Kálmán tér – feleltem. Steve próbálta megformázni a magyar szavakat, de kevés sikerrel, így végül megsajnáltam. – Tudod mit, gyere rögtön utánam és akkor megmondom a pénztárosnak, hogy ugyanoda kéred.
- De nekem kettőt kell vennem. Richard írt, hogy késni fog és vegyek neki is jegyet.

Miközben azon tűnődtem, Richard miért csapatunk egyetlen magyarul nem tudó tagját bízta meg a jegyvásárlással, befutott maga Richard, Bettivel együtt. Mint kiderült, megérkezésük nem volt problémamentes: Richard nem akarta elhinni, hogy a Lehel téren álló metrószerelvény nem visszafelé a Nagyvárad térre fog menni, ezért nem volt hajlandó beszállni. Betti viszont beszállt, és egy darabig az ablak két oldaláról próbálták meggyőzni egymást, de végül Betti volt a kitartóbb és az indulást jelző berregés közepette Richard is beszállt.

Több túratárs Leányfalun csatlakozott hozzánk, így mikor a forrásnál a pihenőhely túlsó végéből Előd mosolygott rám, azt gondoltam, csak nem vettem észre a nagy tömegben. Először csak integettem neki, mintha meg se lepne a jelenléte, aztán úgy döntöttem, őszinte leszek és megmondom, hogy csak most láttam meg.
- Nem is láthattál. Késve érkeztem Leányfalura, akkor értelek utol benneteket, mikor letértetek az aszfaltútról. Kíváncsi voltam, mikor veszi észre valaki, hogy itt vagyok.
Még beszélgettünk egy kicsit, mire Gazsi is észbekapott és Elődhöz fordult:
- Te velünk voltál eddig is?

Előd szokása szerint összecsukható horgászszékét is magával hozta, hogy a pihenőhelyeken ne piszkolja össze a nadrágját. Pár órával később egy olyan helyen álltunk meg, ahol Gazsi szerint „nagyszerű kilátás” várt volna ránk, csak az évek során megnőtt bozót ez sikeresen eltakarta. Miután Pilóta-kekszekkel vigasztalódtunk, Gazsi jelt adott az indulásra. A többiek már eltűntek a kanyarban, de Betti még a kekszeket pakolta el, Előd pedig csak most kezdte összecsukni a székét.
Siessetek, mert itthagynak minket! – sürgettem őket, korábbi esetekre gondolva (ld. pl. a „Drasztikusan fogyatkozó túracsoport a láthatatlan vasútállomásnál” című blogbejegyzést). Előd azonban nyugodt maradt.
- Én nem aggódom – ma már egyszer utolértem a csapatot…