Kávé minden mennyiségben

Már régebbről emlékeztem, hogy itt nem túl szuper a kiszolgálás (egyszer kértem plusz jeget az italomba, mire a csávó kézzel nyúlt a jegesvödörbe és vett ki pár kockát). A pultnál ólálkodva kértem egy cappuccinót, és megkérdeztem, a croissantok simák vagy csokisak.
- Egy-egy - felelte a pultos. Kértem egy simát, de láthatóan úgy gondolta, majd kiszolgálom magam. Megtettem, leültem az asztalhoz, de közben ráláttam a pultra. Egyszercsak megjelent rajta egy csésze, de semmi jele, hogy azt bárki bárhová vinni tervezte volna. Ezért proaktívan odamentem, elhoztam és csak reméltem, hogy tényleg nekem szánták.

Patri előtt már ott állt egy félig üres csésze. Elkezdtünk beszélgetni, ám kb. 15 perc múlva megjelent mellettünk egy pincér (ezek szerint létezett a helyen ez az intézmény), kezében két hatalmas lattéval.
- Ezt nem mi kértük - világosítottuk fel.
- Biztos?
- Biztos - felelte Patri. - Én eszpresszót ittam, a barátnőm meg tejeskávét.
Ez utóbbi nem volt egészen pontos, de az biztos, hogy a lattét nem kértem. A pincér gondolkodott egy kicsit, majd a két elárvult lattét letette egy sarokasztalra a pult mellett, ahol nem ült senki és nem is nagyon lehetett rálátni.

Patri mondta, hogy 40-kor mennie kell. Ezért is lepődtem meg, amikor 35-kor ismét megjelent asztalunknál a pincér egy újabb eszpresszóval.
- Mi ilyet nem kértünk - mondtam ismét, aztán a biztonság kedvéért Patrira néztem. - Gondolom, te se.
- Persze, hogy nem - felelte Patri, mire a pincér odébbállt. - Ha minden kávét megittam volna, amit ma kihoztak nekünk, akkor már nem élnék.
- Megyek fizetni - jelentettem be. - Remélem, csak azt fogják felszámolni nekem, amit el is fogyasztottam.
Emiatt nem kellett aggódnom: a számítógépben szépen, pontosan fel voltak sorolva asztalonként a rendelések. Most már csak azt nem értem, akkor a pincér miért hordozta összevissza a kávékat?